Túl a baráti kézfogáson

2008.06.19. 00:41
Címkék

A Szombathelyi Haladást az élvonalba vezető szakembernek, Csertői Aurélnak június 30-án lejár a szerződése, és – bármilyen furcsa – egyelőre nem köttetett új, írásbeli megállapodás a felek között. Persze szó sincs arról, hogy a 42 esztendős edző távozna, netán a vezetők mást keresnének a helyére. Csertői Aurél ugyanis még korábban elárulta, hogy a Haladás többségi tulajdonostársaihoz, Illés Bélához és Halmai Gáborhoz fűződő baráti viszonya miatt nem hiszi, hogy ne tudnának megegyezni a folytatásról. Ennek megfelelően a tréner szóban már megállapodott a zöld-fehérekkel, így nem kétséges, hogy hétfőn vele kezdi meg a felkészülést az újonccsapat. A szakember két évig tehát bizonyosan a vasi gárda edzője marad, a célokat és elvárásokat egyaránt tartalmazó papírokra várhatóan a jövő hét közepén – vagyis még idejében – kerül aláírás.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik is pályára lép a Red Bull Four 2 Score budapesti döntőjén

Minden más foci
2 perce

Tombolt a Verstappen-láz a nürburgringi 24 óráson

F1
8 perce

Két év múlva Reimsből rajtol a Tour de France mezőnye

Kerékpár
16 perce

ILCA Eb: Érdi Mária kilencedik az első nap után

Egyéb egyéni
28 perce

Jégkorong-vb: a finnek őrzik hibátlan mérlegüket, kiütötték az USA-t

Jégkorong
52 perce

Eddig Curacaóé a legmenőbb vb-keret-hirdetés

Foci vb 2026
1 órája

Hírt adott Dembélé állapotáról a PSG – nem tűnik súlyosnak az aranylabdás támadó sérülése

Francia labdarúgás
1 órája

Kosárlabda: elbírta az esélyesség terhét a Honvéd kadét fiúcsapata

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik