Grecia kétéves, neve jelentése Görögország, szöszke, és csütörtök kora délután speciel nyűgös. Nem érdekli, hogy apa két percen belül kétszer is akkora gólt ragaszt 20 méterről Andrés Palop kapujának bal felső sarkába, hogy Xavi szeme könnybe lábad a gyönyörűségtől, a maga elé bámuló, de szemlátomást a gondolataiba mélyedő senor Aragonés meg lépést téveszt, és majdnem orra bukik a neustifti idillben.
Grecia látja apát, de nem totyoghat oda hozzá.
Apa, alias Pepe Reina edz – azokkal együtt, akik a görögök ellen nem vagy csak percekre léptek pályára. Az aragonési órarend szerint a spanyol válogatott többi tagjának szabadnap jár, ergo a keret fele belefeledkezik a kétkapus játékba. Carles Puyol is ezt tenné – de görcsöl. Nem a folyton a szemébe lógó haja zavarja, sokkal inkább Iker Casillas, a Real kapusa. A „tigris” megbabonázza a barcelonai hátvédet, a jó Carles sem fejjel, sem lábbal, sem közelről, sem távolról nem képes legalább egy nyavalyás gólt rúgni. Együttérzésünk jeléül mi sem mosolygunk a tréning végén, amelyet – stílszerűen – egy Torres-szóló, pardon, egy Torres-gól zár le.
A mellettünk álló spanyol öregúr elismerően csettint.
Megszólítjuk, érdeklődnénk a „lyukasórások” felől, de a diskurzus kurta – az angol mint közös nyelv döcög. A fél perc múlva vele beszélgető kortársa súgja meg: nem a mi szemünk áll keresztbe, a felfedezni vélt hasonlóság Pepe és a „papa” között nem véletlen. Miguel Reinába, a Liverpool kapusának édesapjába botlottunk – karján Greciával.
A vér nem vált vízzé: Miguel Reina a Barcelona és az Atlético kapusa volt, ötszörös spanyol válogatott. Mellesleg az sem meglepő, hogy fia után a szövetségi kapitányra veti tekintetét: neki is van (volt) némi köze Luis Aragonéshez. Az 1974-es, Bayern elleni BEK-döntőben az Atlético kapuját Miguel Reina védte, a madridiak vezető gólját (a 114. percben) Aragonés rúgta – majdnem BEKgyőztesek. A Bayern néhány perccel később egyenlített, a megismételt döntőben pedig tarolt (4–0).
Nosztalgiázni nincs idő, érkezik Pepe – babázni.
Mi is vesszük Aragonés intését: öt perc.
Ennyi jut a családra, plusz az autogramkérőkre.
„No foto, por favor!” – kéri meg a hátunk mögött tüzelésre kész „szörnyekkel” érkező fotóriportereket Reina, majd jelzi: bocs, a „fürtöst” megdögönyözheti, de nem nyilatkozhat.
Mivel ennyire kedvesen még nem utasítottak vissza minket, már-már meghatódunk, de megkeményítjük szívünket: Leogangban az oroszok várnak ránk.
Szerdán, a svédek ellen láttuk: nem ismernek irgalmat, a gyengét egyszerűen elsöprik...
