Michel Platini háromszor

2008.06.19. 00:41
Címkék

Platini, Platini és még egyszer Platini. A nagy Michel neve háromszor is felkerült 1984. június 19-én a saint-étienne-i stadion eredményjelzőjére – előtte és utána két jugoszláv, Milos Sesztics és Dragan Sztojkovics neve virított. A világot nem csak ezen a napon ejtette ámulatba a franciák legjobbja (akinél senki sem szerzett több gólt az Eb-k történetében), már három nappal korábban is megsüvegelték a belgáknak hintett triplája után. A 10-es ezt követően ugyan kicsit visszavett a tempóból, együttese azonban nem, és – a csoportmeccsek bevezetése, 1980 óta mindmáig egyedüliként – százszázalékos teljesítménnyel hódította el a kontinensbajnokság atyjáról, Henri Delaunay-ről elnevezett serleget. Platini utóbb így kommentálta a dicső napokat: „Európa-bajnoki győzelmünk az egész francia sport számára fontos volt, korábban ugyanis egyetlen francia profi csapat sem tudott aranyérmet nyerni nagy világversenyen.”

Legfrissebb hírek

Zlatko Jovanovic három idény után távozik a Honvéd kosárcsapatától

Kosárlabda
38 perce

Két gyors gól után nem volt visszaút – Sárpátki Tamás

Jégkorong
53 perce

Kádár Tamás: Nem készített fel anno az NB I az európai futballra

Labdarúgó NB I
1 órája

Novemberben Budapesten lesz az Európai Ökölvívó-szövetség kongresszusa

Ökölvívás
1 órája

Szoboszlai Dominik is pályára lép a Red Bull Four 2 Score budapesti döntőjén

Minden más foci
1 órája

Tombolt a Verstappen-láz a nürburgringi 24 óráson

F1
1 órája

Két év múlva Reimsből rajtol a Tour de France mezőnye

Kerékpár
1 órája

ILCA Eb: Érdi Mária kilencedik az első nap után

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik