Hollandia díja

2008.06.19. 00:09
Címkék
Aranyérmet Hollandiának!

No nem az Európa-bajnok számára legyártott medáliákra gondolok, azokat, ha tudja, magától is megszerzi, hanem a fair play szellemében díjaznám Marco van Basten csapatát. Többen ugyanis attól tartottak, hogy az oranje leadja a pontokat Romániának, habár én mindvégig hangoztattam: ez kizárható, hiszen túl sokat kockáztatott volna azzal, ha kikap. Szóval a hollandok előtt ezúton is kalapot emelek.

Arról nem is beszélve, hogy élvezet nézni a játékukat (még ha a harmadik meccsükön nem is azt a parádés formát mutatták, amelyet az előző két körben), látszik rajtuk, mennyire együtt vannak. Az Eb előtt tisztában voltam vele, milyen erős a keretük, igaz, azt is lehetett hallani, hogy X nincs jóban Y-nal, Z haragszik az edzőre, úgyhogy kíváncsian vártam, mire lesznek képesek.

Aztán elkápráztatták a kontinenst, miközben kiderült, ennyire összetartó együttese még sosem volt Hollandiának – tessenek csak megnézni, hogy a kispadon ülők hogy őrjöngenek egyegy gól után. Ahogy elnézem Van Basten csapatát, az 1974-es, illetve az 1978-as vb-ezüstérmes válogatottjuk jut eszembe, szerintem a 2008-as is eljuthat az Eb-döntőig. S ha már ott jár…

Franciaország a másik véglet. Franck Ribéry és Thierry Henry a kedvenc játékosaim közé tartozik, sajnálom őket, hogy ebben a gárdában kellett szenvedniük. Pozítivumot alig tudtam felfedezni a játékában, nem is csodálkozom azon, hogy a csoport utolsó helyén végzett. Néhány idősebb labdarúgón kívül Raymond Domenechnek is az olaszok elleni mérkőzés jelentheti a búcsút: ha nem mond le magától, valószínűleg leváltják.

Ellenben kollégája, Roberto Donadoni alighanem meghosszabbította a szerződését a kettő nullás sikerrel és az ezzel párosuló továbbjutással. Nem mondom, az olaszoknak könnyű dolguk volt Ribéry sérülése, Eric Abidal kiállítása és Andrea Pirlo értékesített büntetője után, ettől függetlenül elismerésre méltó, hogy két gyengébb produkciót követően így összekapták magukat.

Külön örültem Daniele De Rossi jó teljesítményének (nem azért, mert az elejétől fogva állítom, hogy a kezdő tizenegyben a helye): a Romában amúgy is jó szezont záró középpályás bizonyította, a jövőben a válogatott fedezetsorát is lehet rá építeni.

Ami a jelen csapatát illeti: Donadoni, úgy fest, megtalálta az ideális felállást, a korábban bizonytalankodó védelem is stabilnak tűnik, vagyis a spanyoloknak nagyon meggyűlhet a bajuk az olaszokkal a vasárnapi negyeddöntőben. Főleg ha Luca Toni is eltalálja végre a kaput…
Legfrissebb hírek

Futsal NB I: a Nyíregyháza kiütötte az Újpestet, az utolsó fordulóban derül fény a két döntős kilétére

Labdarúgó NB I
5 perce

Hat- és nyolccsapatos röplabdaélvonal, kötelező feljutás a másodosztályból

Röplabda
50 perce

Skeet: Kocsi-Horváth Lujza és Péli Nimród U18-as Eb-bronzérmes

Utánpótlássport
1 órája

Zlatko Jovanovic három idény után távozik a Honvéd kosárcsapatától

Kosárlabda
1 órája

Két gyors gól után nem volt visszaút – Sárpátki Tamás

Jégkorong
2 órája

Kádár Tamás: Nem készített fel anno az NB I az európai futballra

Labdarúgó NB I
2 órája

Novemberben Budapesten lesz az Európai Ökölvívó-szövetség kongresszusa

Ökölvívás
2 órája

Szoboszlai Dominik is pályára lép a Red Bull Four 2 Score budapesti döntőjén

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik