Jámbor László felel a magyar labdarúgás fejlesztéséért

2008.06.18. 01:04
Címkék

Jámbor László lett az MLSZ fejlesztési igazgatója. A szakember korábban dolgozott az Ajaxnál – a hollandoknál részese volt a Bajnokok Ligája- és az UEFA-kupa-sikereknek –, majd a szaúd-arábiai válogatottnál, a Debrecennél, a francia AS Monacónál és legutóbb az Egyesült Arab Emírségekben az al-Dzsazíránál is.

A szakember július elsején áll munkába, segítenie kell a szövetségi kapitányt, a holland Erwin Koemant, felügyeli a teljesítményfejlesztés különféle területeit, felelőse lesz az edzőképzésnek, és figyelnie kell a korosztályos válogatottakra is, s ha felépül, vezeti a Telkiben épülő edzőközpontot. Állítólag több jelölt közül választották ki Jámbor Lászlót, bár korábban Bölöni László volt a poszt esélyese (az ügyben érdekesség, hogy a Monacónál és az alDzsazíránál is együtt tevékenykedett a két szakember). Jámbor László legutóbb a 2005–2006-os szezonban dolgozott Magyarországon: Debrecenben technikai és erőnléti edzőként alkalmazták.

„Szerettem vele dolgozni – mondta Szilágyi Sándor, a DVSC ügyvezetője. – Kitűnő elképzelései vannak a labdarúgásról. Közös munkánk során nagyon sok tekintetben léptünk előre. Hihetetlen precizitása mindannyiunknak sokat segített. Ez kiterjedt az irodai munkákra, valamint arra is, amikor az edzéseken vagy a mérkőzéseken kellett bizonyos feladatokat megoldani.”

Legutóbbi főnöke, Bölöni László a következőképpen jellemezte Jámbor Lászlót: „Becsületes, nagy munkabírású ember, ám filozofikus alkat, olyan, akinek nehéz megérteni a labdarúgásról vallott nézeteit.”

Legfrissebb hírek

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
2 órája

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
2 órája

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
2 órája

Örömkönnyek a Rába partján – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Jégkorong-vb: Finnország az Egyesült Államokat, Svájc a németeket ütötte ki

Jégkorong
3 órája

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
3 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik