ZTE: segítők kerestetnek

2008.06.16. 02:28
Címkék

A stílusos futball mellett tette le voksát székfoglalójában Supka Attila, a ZTE csütörtökön kinevezett vezetőedzője. A szakember kétéves szerződést kötött a kék-fehérekkel, azt azonban még nem tudni, kik segítik a munkáját, a megfogalmazott célok elérését. A tárgyalások még tartanak a jelöltekkel, Supka Attila elmondása szerint két zalaegerszegi edzővel működne együtt, valamint olyan trénerrel, akivel a Bp. Honvéd együttesénél már volt alkalma dolgozni. Döntés napokon belül várható, információink szerint a kispestiek korábbi erőnléti edzője, Ágoston Sándor csatlakozhat a zalaiak szakmai stábjához, aki dolgozott már a Videotonnál és a Haladásnál is, egyaránt van labdarúgó-, illetve atlétaedzői diplomája. Ami az utolsó öt bajnoki mérkőzésen a nagycsapat kispadján ülő Nagy Mihályt illeti: az utánpótlás szakágvezetője továbbra is a fiatalok mellett tevékenykedik.

Legfrissebb hírek

Bondár Anna az első fordulóban búcsúzott Vuhanban

Tenisz
11 perce

A Liverpool edzője szerint jogtalan volt a piros lap; Maresca a Man. City erejéről beszélt

Angol labdarúgás
29 perce

Seedorf mentheti meg a Corinthianst a kieséstől

Minden más foci
37 perce

Visszavonult az idei vb egyik elődöntőjének játékvezetője

Minden más foci
1 órája

Maffiának nevezték a játékvezetőket – Vinícius megosztotta

Spanyol labdarúgás
1 órája

Liu Shaoang: Kínában nem fér bele a rontás, ha valaki hibázik, hamar lecserélik

Téli sportok
1 órája

NHL: a Flyers sem állíthatta meg a címvédőt

Amerikai sportok
2 órája

Heti program: pályán a Fradi az El-ben, BL- és Kl-meccsek

Minden más foci
2 órája