Prukner László ajándéka

2008.06.15. 00:49
Címkék

A klub 85 éves fennállásának legeredményesebb szezonját teljesítette a Gabona Transz-Kaposvári Rákóczi, a zöld-fehérek az elmúlt két esztendő egyaránt hetedik helyezése után az idén a hatodikon végeztek. A sikeres bajnoki szereplést követően a vezetőség azzal köszönte meg Prukner László munkáját, hogy a napokban meghosszabbította a 48 esztendős vezetőedző szerződését. A megállapodást a szakember annak ellenére szívesen írta alá, hogy több klubtól kapott ajánlatot, illetve hogy továbbra is bizonytalan az egyesület anyagi helyzete. Már biztos, hogy Prukner László mellett egy saját nevelésű labdarúgó, Farkas Zoltán is marad, ő 2013-ig írt alá, míg a lejárt szerződésű játékosok közül Ribi István egy plusz egy éves megállapodást kötött. A többiekkel – Milinte Árpáddal, Petrók Viktorral, Kovácsevics Róberttel és Maróti Bélával – még zajlanak a tárgyalások. Bizonytalan ugyanakkor, hol folytatja Oláh Lóránt és André Alves.

Legfrissebb hírek

Magyarázkodnia kellett a Jehirszkit legyőző osztrák dartsosnak a svájci verseny után

Egyéb egyéni
1 perce

Az emberséget hiányolta egy osztrák kerékpáros, akinél édesanyja halála után néhány órával végeztek doppingvizsgálatot

Kerékpár
21 perce

Menesztették Thorsten Finket, a Samsunspor vezetőedzőjét

Minden más foci
50 perce

Vereséggel mutatkozott be Dragan Vukmir új csapata kispadján

Labdarúgó NB II
1 órája

Tenisz: Beviz döntőt játszott második felnőtt ITF-tornáján Fehérváron

Utánpótlássport
1 órája

Bahrein az Ázsia-kupa előtt váltott szövetségi kapitányt

Minden más foci
1 órája

Lionel Messi szerint az Arsenal tehetsége lehet a jövő egyik klasszisa

Angol labdarúgás
1 órája

Újabb rekordot döntött Michael Jordan 1998-as döntős meze

Amerikai sportok
1 órája