Mutu: bocs!

2008.06.15. 00:49
Címkék

RomániaRománia

„Mutu egyszerre angyal és ördög” – írta címlapján a román Evenimentul Zilei arra utalva, hogy Adrian Mutu gólt lőtt, majd büntetőt rontott Olaszország ellen. A Fiorentina légiósa azóta az egész nemzettől bocsánatot kért. „Elnézést kérek a kihagyott büntetőért, Hollandia ellen revánsot veszek” – idézte a Gazeta Sporturilor a támadót. Mindeközben kiderült, hogy az Olaszország ellen saját csapattársával történt ütközés következtében arc-, valamint orrcsonttörést szenvedő Mirel Radoit megműtik, így számára véget ért az Európa-bajnokság.

Lengyelország

Továbbra sem tudják megemészteni a lengyelek, hogy Ausztria ellen az utolsó pillanatban ítélt büntetőt ellenük az angol Howard Webb, és így három helyett csak egy ponttal zártak. A bíró egyik névrokona, az ugyancsak az észak-angliai Rotheramben élő, közlekedési lámpákkal foglalkozó 62 éves mérnök, Howard Webb folyamatosan hol lengyel, hol angol nyelvű halálos fenyegetéseket kap, céges e-mail fiókját be is kellett zárni, mert összeomlott a rendszer a sok üzenettől. Donald Tusk lengyel miniszterelnök egyébként azt mondta, meg akarta ölni a bírót, amikor befújta a büntetőt.

Horvátország

Hrvoje Vejic, a már biztos csoportelső horvátok védője örül, hogy együttesének nem Portugáliával kell megvívna a negyeddöntőt – el is mondta, miért: „Mert annyira sajnálnám Ronaldót, hogy már a legjobb nyolc között kiesik a csapatával...”

Legfrissebb hírek

Magyar siker Dániában: Gángó András aranyérmes az Aarhusszal

Minden más foci
17 perce

Vívás: Kun Anna újra páston!

Egyéb egyéni
31 perce

Ezrek ünnepelték Londonban az Arsenal bajnoki címét

Angol labdarúgás
40 perce

Konferenciát tartottak az erőfejlesztés, a rehabilitáció és az adatelemzés aktuális kérdéseiről

Minden más foci
53 perce

A 2026-OS LABDARÚGÓ-VB KERETEI

Foci vb 2026
58 perce

Guardiola reagált az Arsenal bajnoki címére; Haaland ígéretet tett

Angol labdarúgás
1 órája

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Nagy Krisztián: Csak azokra a pillanatokra összpontosítottam, amikor megkapom a lehetőséget

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik