Jól játszunk, de ez nem csoda

Vágólapra másolva!
2008.06.15. 00:49
Címkék

Két mérkőzés, két csodálatos gól, két mezőny legjobbja elismerés – ez Wesley Sneijder eddigi mérlege az Eb-n. Az oranje karmestere szerint azonban az igazi csodára még várni kell.

Mikor játszottak jobban: a franciák vagy az olaszok ellen?

Egyik sem volt rossz. De talán az olaszok ellen. A legjobb, hogy hat pontunk van, és már biztos csoportelsőként ott vagyunk a nyolc között.

Megverték három nullára a világbajnokot, most négy egyre a vb-ezüstérmest. Csoda történt?

Nincs itt semmiféle csoda. Megnyertünk két meccset, de még sehol sem vagyunk. Ha majd az elődöntőben, aztán meg a döntőben is győzünk, akkor érdemes csodáról beszélgetni. Illetve csodáról akkor sem, csak arról, miért voltunk ilyen jók. Ünnepelünk egy kicsit, aztán összekapjuk magunkat, mert a negyeddöntőben sokkal fontosabb ütközet vár ránk.

Kit visznek magukkal a negyeddöntőbe?

Nekem mindegy.

Lesz tétje a francia– olasz meccsnek?

Engem az érdekel, mi mit játszunk a románokkal.

És a negyeddöntőben kinek örülne? A spanyoloknak, a svédeknek, az oroszoknak, netán a görögöknek?

Jöjjön, akinek jönnie kell. Ha Európa-bajnokok akarunk lenni, akkor előbb-utóbb a legjobbak is az utunkba keverednek.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: hosszabbításban győzött az Újpest és a DVTK is

Jégkorong
13 perce

Gyorssakk-vb: Carlsen nyert a nyílt kategóriában, a kínai Csu a nőknél

Egyéb egyéni
39 perce

Idén is teremtornával emlékeztek Lázár Bencére

Magyar válogatott
51 perce

Osztrák hokiliga: ez nem a magyar csapatok napja volt

Jégkorong
53 perce

A Tottenham két vereség után nyerte meg a londoni rangadót

Angol labdarúgás
1 órája

Férfi kosár NB I: fordulatos rangadót nyert meg a Szolnok Kaposváron

Kosárlabda
1 órája

Darts: Rob Cross lenullázta Damon Hetát; Anderson döntő szettben ment tovább

Egyéb egyéni
3 órája

Serie A: Höjlund duplájával nápolyi siker Cremonában

Olasz labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik