Garami József keményebb lesz

2008.06.15. 00:49
Címkék

Pénteken már a második edzést vezényelte Garami József szakmai igazgató. A mesteredző a bevált gyakorlat szerint ezen a héten amolyan ráhangoló tréninget tart a kerettagoknak (a hangsúly a játékon van, de futás is szerepel a programban), hétfőtől aztán kezdődik a keményebb munka. Három héten keresztül hazai környezetben készül a legutóbbi aranyérmes – heti kilenc gyakorlás vár a futballistákra –, majd egy héten keresztül Ausztriában, Karintiában lesznek az edzések. Itt várhatóan három mérkőzést játszik az együttes, az ellenfelek egyelőre nem ismertek. Garami József segítője, a Honvéd vezetőedzőjének kinevezett Pölöskei Gábor még csütörtökön elköszönt a labdarúgóktól, pénteken pedig egy vacsorára látta vendégül korábbi közvetlen kollégáit. Új játékos egyelőre csak a Szombathelyről szerződtetett Nagy Gábor, ám biztos, hogy az NB III-as gárdából is kerülnek majd labdarúgók az első csapathoz.

Legfrissebb hírek

Guardiola reagált az Arsenal bajnoki címére; Haaland ígéretet tett

Angol labdarúgás
19 perce

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
52 perce

Nagy Krisztián: Csak azokra a pillanatokra összpontosítottam, amikor megkapom a lehetőséget

Jégkorong
56 perce

„Már nem nevetnek rajtunk...” – videókon az angol bajnok Arsenal ünneplése

Angol labdarúgás
1 órája

Hogyan válasszunk futópadot otthonra?

Egyéb egyéni
1 órája

Szkander Eb: minden idők legjobb magyar szereplése az MTK Sportparkban

Egyéb egyéni
1 órája

NS-képeslap: új otthona lett a szegedi futballnak

Labdarúgó NB II
1 órája

Nikitscher Tamás: Nem tudom, mivel érdemeltem ki, hogy ilyen stílusban beszéljen rólam Marco Rossi

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik