A Ferencváros is hívta

B. CS.B. CS.
Vágólapra másolva!
2008.06.15. 00:49
Címkék

Az idény végén több klub va dászott az adai Sterbik Andreára, a Vasas tehetséges jobbszélsőjére. A Ciudad Realban védő spanyol válogatott Sterbik Árpád húgát már hírbe hozták az FTC-vel és a Hódmezővásárhellyel is, ám végül Kiskunhalasra igazolt.

Miért választotta a Halast?

Tárgyaltam a Fradi vezetőivel és a vásárhelyiekkel is, de nem sikerült megállapodnunk. Halason már kézilabdáztam, s akkor nagyon jól éreztem magam. Kisváros, de annál jobban szeretik az emberek a kézilabdát. Annak idején azért mentem el innen, mert tönkrement a csapat. Az idén viszont jelentős szponzor állt mellé.

Mi volt a baj a Vasasban?

Úgy látszott, nehéz lesz együtt tartani a csapatot. Mondták, hogy csökkenteni akarják a költségvetést, így a keret létszámát is, és inkább a fiatalabbakra számítanának, akik iskola mellett sportolnak.

Jelenleg otthon, vagyis Adán pihen, akárcsak a bátyja.

Árpi is a napokban tért haza, s a család készül a lakodalmára. Június huszonnyolcadikán lesz az esküvő, aztán július negyedikén már utazik az olimpiára készülő spanyol válogatott edzőtáborába. Nehéz időszak ez neki, de továbbra is jól véd. Azt mondja, 2012-ig valószínűleg Spanyolországban marad.

Mit szólt az ön klubcseréjéhez?

Szerinte is jól igazoltam, és a család szempontjából sem rossz döntés Kiskunhalas, mivel onnan alig másfél óra az út hazáig.

Legfrissebb hírek

Formula–1, Magyar Nagydíj, időmérő

F1
20 perce

Alexander Zverev komoly mentális problémákkal küzdött

Tenisz
53 perce

Hungaroring: ikonikus szakaszok, legendás pillanatok – összeállítás

Képes Sport
59 perce

Berke Balázs Európa-liga-selejtezőt vezet

Európa-liga
1 órája

Molnár Dóra hetedik lett 200 háton, Kós Hubert új országos csúccsal döntős 50 méteren

Vizes vb 2025
1 órája

Bayern: megműtütték Pavlovic szemgödrét, több hetes kihagyás vár rá

Német labdarúgás
1 órája

„Kicsordult a könnyem” – majdnem negyven év után teljesült a kazincbarcikai szurkoló álma

Labdarúgó NB I
1 órája

Kosár: magyar siker Lengyelország ellen az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik