A szakma szerint az lenne az Európa-bajnokság igazi csodája, ha a görög válogatott egyszer jól játszana. Vagy legalább közepesen.
Erre cirka négy éve várunk, amióta Görögország a portugáliai Eb-n szerzett sorozatos győzelmeivel fókuszba került. A végül Európa-bajnokká avanzsáló társulat kétszer megverte a házigazdát, kiejtette a franciákat és a cseheket, (a csoportkörben) döntetlent játszott a spanyolokkal – elképesztő antifutballal. A görögök hat meccsükön hét gólt szereztek, ami azért az Eb-győztestől megmosolyogtató teljesítmény. Ezzel szemben négyet kaptak, ami dicséretes – az pedig kétségtelenül szenzációs, hogy az egyenes kieséses szakaszban a franciák, a csehek és a portugálok sem találtak a kapujukba.
Az Eb-siker okozta eufóriában érthetően csak a győzelem ténye, nem pedig a mikéntje érdekelte Görögországot. Ám az elbukott vb-selejtezők, majd Törökország megsemmisítő diadala (4–1, ráadásul Athénban) az Eb-selejtezők kezdetén azért csak felerősítette a kritikusok hangját, akik Otto Rehhagel mestert Zeusz riválisa helyett már szívesebben látták volna kevésbé felelős pozícióban, mondjuk a Styx-folyó csónakosaként… A szakember bűne az volt, hogy görcsösen ragaszkodott az egy góllal is lehet meccset nyerni elvhez. Csakhogy ami a portugálok vagy a franciák ellen jó volt, azt a közönség Málta vagy Moldova ellen egyáltalán nem díjazta. A főnöki parancsszó szép lassan kiölte a játékosokból a kreativitást, a kiszenvedett győzelmek nem kápráztatták el a médiát, és bár Görögország végül simán kijutott az Eb-re, címvédőként lesajnálva érkezett a tornára.
Herr Rehhagel persze egy pillanatig sem zavartatta magát, azt hangoztatta, hogy négy éve is esélytelenek voltak, mégis nyertek. Holott két apróságról illene nem megfeledkezni: egyrészt ez a görög csapat roszszabb, mint a négy évvel korábbi, másfelől Európa kiismerte „a legjobb támadás a védekezés” taktikát.
A svédek éppen saját fegyverüket fordították a görögök ellen. Türelmesebben altattak, mint az ellenfél, Henrik Larsson és Zlatan Ibrahimovic pedig hagyta, hogy a görög bekksor percekig passzolgasson a felezővonalnál. Aztán amikor valamelyik svéd csatár megmozdult, vagy már unalmas volt hallgatni az antifutballnak szóló fülsiketítő fütyülést, Dellasz, Kirjakosz vagy Ancasz gyorsan előrevágta a labdát – az esetek többségében kirúgás, olykor taccs lett a vége. És mivel a svéd csapatban van két-három kiváló futballista, aki a kötelezőnél valamivel többre is képes, a bűn rossz meccset a sárga-kékek nyerték meg.
A görögök így többet aligha hibázhatnak. Négy éve, miután a nyitányon legyőzték a portugálokat, a spanyolok és az oroszok elleni két csoportmeccsükön egy pontot szereztek, mégis a legjobb nyolc közé kerültek – most ugyanez a két ellenfél vár rájuk, igaz, a négy pont sem feltétlenül elég a továbbjutáshoz. Csakhogy ehhez a négy ponthoz a hibátlan védekezés mellett legalább egy gólt kell szerezni – márpedig a svédek elleni teljesítményt látva ez megoldhatatlan feladatnak tűnik.
