A spanyolnak túl jól ment a játék

2008.06.08. 23:29
Címkék

Vélhetően nem ilyen eredményre számított.Vélhetően nem ilyen eredményre számított.

Nem igazán. De Rafa kiválóan teniszezett, sokkal jobb volt, mint én. Csúnya vereség volt: mindent megpróbáltam, de ez sem volt elég. Azért vagyok csalódott, mert esélyem sem volt, pedig úgy éreztem, az utóbbi hónapokban jól ment a tenisz, főleg ahhoz képest, milyen mélyről kellett visszakapaszkodnom a betegségem után.

Más játékos lett Nadal, mint korábban volt?

Fantasztikus tornát zárt, rengeteget fejlődött támadásban és védekezésben is. Másként teniszezik, mint amikor először csaptunk össze itt Párizsban. Amikor nem hagyja az embert játszani, ő pedig azt csinál az alapvonalon, amit akar, annak hasonló eredménye lesz, mint most.

Mi volt veresége legfőbb oka?

Rafa játéka. Alig hibázott, támadásban pedig halálos. Hogy ilyen kulcsfontosságú helyzetben így játszik, mutatja, mekkora versenyző.

Megingatja a mai kudarc abban a hitében, hogy valaha is győzni tud Párizsban?

Az ilyen vereség után nem szeretnék már holnap újra megmérkőzni Rafával, az biztos. De jövőre jobb leszek. Persze ő is fejlődik – meglátjuk, mi lesz egy év múlva.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC a Viktoria Plzent fogadja az El-ben

Minden más foci
3 órája

Fradi: vissza Európába; Márton Gábor 60 éves

E-újság
3 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond a spanyol álomcsapatban

Kézilabda
3 órája

Női kosárlabda Euroliga: Lelik tizenhárom, Takács-Kiss tizenkét pontot dobott

Kosárlabda
3 órája

Múlhatatlan ellenszenv – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
3 órája

Rossz hír a cseheknek – Borsos László jegyzete

Európa-liga
4 órája

Varga Barnabás visszatért, de kikapott az AEK a Sahtartól

Bajnokok Ligája
4 órája

Villa-gála a Fener ellen, a Bodö a BVB-t is elkapta, drámai meccsen nyert a Betis – szerdai BL-eredmények

Bajnokok Ligája
4 órája