A fiatalokra is lehet nagy terheket rakni (folytatás)

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
Vágólapra másolva!
2008.06.08. 00:11
Címkék
Bajnok lett az MTK, így a Bajnokok Ligája-selejtező második körében csatlakozik az európai kupaküzdelmekhez. Ahogy az szokás, a kezdő sípszóig reménykedhetünk a sikeres szereplésben. Ezen a szinten nincs könnyű ellenfél, nem beszélve arról, hogy a magyar együttesek költségvetésének többszöröséből gazdálkodnak a leggyengébbeknek vélt klubok is. A fővárosiak úgy döntöttek: nem térnek le a megkezdett útról, külföldi játékosok helyett a saját utánpótlásukban bíznak a sikerrel megvívott bajnokság után a BL-ben is.

Dinamo Kijev, a szerb Parti zan Beograd, a horvát Dinamo Zagreb, a lengyel Wisla Kraków, a szlovák Artmedia, a dán Aalborg, a norvég Brann Bergen és az osztrák Rapid Wien.

Ami biztos: az MTK nem adja fel klubfilozófiáját. A csapat ugyanis úgy teremt értéket – és maga is azért értéke a honi labdarúgásnak –, hogy saját fiataljaira épít. Meggyőződhettünk róla, hogy az MTK minőségi és kitartó nevelőmunkát végez, bízik saját utánpótlásában, példát mutatva a többi gárdának. A fővárosi csapat ezen a kitaposott ösvényen halad tovább előre – BL-selejtező ide vagy oda. Pedig azt gondolnánk, ha egy bajnokcsapat kivívja magának a jogot, mindent elkövet érte, hogy minél tovább harcban maradjon a kupasorozatban.

Még olyan áron is, hogy a nagy cél elérése érdekében súlyos milliókat áldozva teletömi csapatát külföldi légiósokkal. Ezzel szemben az MTK-nál úgy vélekednek: ez a megoldás nem járna annyi előnnyel, hogy miatta éredemes lenne háttérbe szorítani a fiatalokat.

S miután a futball kiszámíthatatlan, még az is megtörténhet, hogy végre egyszer nem húzzák el a nótánkat a legrangosabb kupában.

Legfrissebb hírek

Európa-liga-sorsolás: négy csapatra szűkült a Paks lehetséges ellenfeleinek köre

Európa-liga
11 perce

Női OB I: a várt fővárosi döntő és bravúros egri bronzérem

Vízilabda
16 perce

Bognár György az El-sorsolás előtt: Nyerni akarunk!

Labdarúgó NB I
58 perce

Négy–null a 22. percben – elsöprően kezdte az Arany-kupát a legutóbbi ezüstérmes

Minden más foci
1 órája

Három piros lap a Boca Juniors–Benficán, kétgólos hátrányból mentettek pontot a lisszaboniak

Klub-vb
1 órája

Shai Gilgeous-Alexander Michael Jordan nyomdokain, egy lépésre a győzelemtől az Oklahoma

Amerikai sportok
1 órája

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
8 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik