Hokiváros ünnepel
Jobb később, mint soha.
Az alapszakasz győztese, a Detroit Red Wings már a döntő ötödik meccsén kézbe akarta venni a Stanley-kupát, kiváltképp, mert saját csarnoka, a Joe Louis Arena volt a csata helyszíne, ám a Pittsburgh Penguins megnyerte a találkozót, pedig harmincöt másodpercre volt a végtől… A hatodik meccsen azonban már nem volt pardon: a Detroit 3–2re győzött, és megérdemelten, 4–2-es összesítéssel lett a liga legjobbja – immár hivatalosan is, azaz újra „Hockeytown” (Hokiváros) birtokolja a hatalmas ezüsttrófeát.
„Sohasem könnyű – mondta Chris Osgood, a Red Wings kapusa az egygólos győzelem után. – Ez a legnehezebben elnyerhető kupa a sport történetében, és minden évben megfelel hírnevének, most is nehéz volt megszerezni. A Pittsburgh fiatal, de nagyszerű csapat, alig bírtunk vele. Sosem adták fel. Talán ez volt a legnehezebb sorozat, amelyben részem volt.”
Az utolsó meccsen Marián Hossa, Jevgenyij Malkin és Henrik Zetterberg is góllal, gólpaszszal végzett – Pavel Dacjuk meg két assziszttal –, de a svéd volt a legboldogabb, hiszen a Red Wings kupagyőzelme mellé még a rájátszás legjobbjának járó Conn Smythe Trophy is az övé lett, Nicklas Lidström meg az első európai Stanley-kupagyőztes csapatkapitány.
„Jó érzés volt, hogy én voltam az első fickó a csapatból, aki megérinthette a kupát – mondta Lidström. – Amúgy ugyanolyan lett volna, mint a korábbi győzelmek, amikor csak boldog vagy a végeredménnyel. Az alapozást ugyanis azzal a céllal kezded, hogy megnyered a kupát, aztán erről beszélsz egész szezonban és arról, hogyan kell majd játszanod a rájátszásban, hogy a tiéd lehessen. Tavaly elég kemény volt, ahogy az Anaheim kiejtett minket, de sokan már akkor is itt játszottunk, és tanultunk a búcsúból.”
A Detroit az 1998-as címvédés után 2002-ben volt legutóbb bajnok, azaz hatéves, Red Wings-léptékkel mérve kibírhatatlan hosszúságú volt a Stanleykupa-győzelem nélküli időszak. Nem csoda, hogy az edző, Mike Babcock is elérzékenyült a diadal után: „Még nem igazán tértem magamhoz. Az, hogy megoszthattam az utazást ezekkel a fiúkkal, Detroit városával és persze a családommal, megindító. Abban is biztos vagyok, hogy lesz még néhány felemelő pillanat a következő hetekben, de az, hogy felkerül a neved a Stanleykupára, tényleg csodálatos.”
Mindezzel egy időben a Penguins szomorkodhat, mert bár az ötödik meccsen kiharcolta, hogy még egyszer küzdhessen a Mellon Arena jegén a Pensszurkolók előtt, éppen ott és akkor nem játszott jól, amikor a legjobban kellett volna. Mindazonáltal a Pingvinek emelt fővel távozhattak: két éve még övék volt a liga legrosszabb csapata, most a második legjobb.
„Tudtuk, hogy még egy lapáttal rá kell tennünk itthon, és bíztunk is benne, hogy egyenlítünk összesítésben – állt a mikrofonok elé a párharc végére hírnevéhez méltón játszó csapatkapitány, Sidney Crosby. – Ám nem játszottunk olyan jól, mint ahogy szerettünk volna, egyszerűen kevesek voltunk, ami elég lehangoló. Erre az érzésre nem akarok sokáig emlékezni, az biztos.”
