Balszerencsés nap

2008.06.05. 02:38
Címkék

Két szélcsendes nap után végre érdemben is elkezdődhettek a repülő hollandi Európa-bajnokság küzdelmei Horvátországban. Utólag megállapíthatjuk, túl sok köszönet nem volt benne, ezt jól mutatja, hogy a második futam után hosszas óvási tárgyalás zajlott, tudniillik a körülmények finoman fogalmazva sem voltak ideálisak. Aki az első futamban a topversenyzők között volt, az a másodikban biztosan lemaradt. A versenybíróság az egyenlőtlen feltételek ellenére sem adott helyt az óvásoknak, ami a magyar esélyes Majthényi Szabolcs, Domokos András kettősnek nem jött jól. A magyar címvédő a 15. helyről várja a csütörtöki folytatást, miközben a Kardos Antal, Polgár Csaba duó összetettben hatodik, a Czigler János, Hajtó Gábor páros pedig tizedik.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK Budapest–Vasas FC az NB I-ben

Minden más foci
6 órája

A legszelídebb drog – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
6 órája

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
6 órája

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
6 órája

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, Spanyolországban fordított a Juventus az El-ben

Európa-liga
6 órája

Radnóti Dániel: Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy én kezdjek

Európa-liga
6 órája

Vívás: hét magyar a 64 között a férfi párbajtőrözők casablancai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
6 órája