A zalaiak sorsa lett a tét

2008.06.05. 02:38
Címkék

Továbbra is nagy a bizonytalanság Zalaegerszegen. Nagy Ferenc, a labdarúgócsapatot működtető zrt. elnök-tulajdonosa pénteken újra tárgyal a lehetséges befektetővel. A megbeszélések eredményétől függ a csapat sorsa, s az is, hogy ki ülhet a kispadra.

A tavalyi jó szereplés, a bronzérem megszerzése után nagy csalódást jelent az idei hetedik helyezés, pedig egy éve még minden rózsaszínűnek tűnt Zalaegerszegen. Felkészült edzővel, Szlavko Petroviccsal és új kerettel kezdte az évadot a ZTE, s akkor még senki sem gondolta, hogy a korábban kulcsembernek számító játékosok távozását ennyire megérzi a csapat. Igaz, érkeztek újak, de a kezdeti sikerek után erőnlétileg, morálisan is visszaesett az együttes.

Most ismét új gárda alapjainak lerakása a cél – pedig csupán Sorin Botis és a kapus Pogacsics Krisztián szerződése jár le –, s új edzővel képzelik el Egerszegen a jövőt. Nagy Ferenc több szakemberrel tartja a kapcsolatot, egyelőre nem tudható, kire bízza az irányítást. Sokak szerint minden attól függ, miként végződnek a pénteki tárgyalások Ausztriában. Nem titok, Nagy Ferenc értékesítené a zrt. egy részét, ám a hírek szerint akadtak gondok a befektetni szándékozó cég magyarországi szerepvállalásának jogi hátterével. Péntekre kiderül, orvosolható-e a baj. Ha igen, nem lesz akadálya új játékosok és szakvezető szerződtetésének. Ennek függvényében a Törökországban és Szlovákiában is elismert szakember, Pecze Károly jó eséllyel pályázhat a ZTE kispadjára. Ezt támasztja alá, hogy a tulajdonos kérésére a Pozsonyban élő magyar edző már többször látta a csapat játékát. Pecze Károly elmondta, nem szívesen dolgozna célok nélküli, középszerű együttessel, még akkor sem, ha szívéhez közel áll a magyar futball. Olyan csapatnál azonban szívesen ülne a kispadon, amelynek tulajdonosa világos célokat fogalmaz meg, és a nemzetközi porondra, a szurkolók kiszolgálására készül. Nem kis tétje van tehát a pénteki tárgyalásnak.

Legfrissebb hírek

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
13 perce

Új edzővel, és jó taktikával nyerte a Vértes Terep Maratont

Csupasport
15 perce

Villámgyors és látványos góllal büntette a kapushibát a vb-nyitányra hangoló Mexikó

Foci vb 2026
16 perce

A PSG játékosai motiváltan érkeznek Budapestre

Bajnokok Ligája
23 perce

Népsport: Anatolij Karpov óriáskígyóként pusztította el az ellenfeleit

Népsport
56 perce

Mintha a lelkét simogatnák a Puskás Akadémia kapusának

Labdarúgó NB I
1 órája

Micsoda verseny: Szappanos Péter egy ezreddel előzte meg Vitális Milánt

Labdarúgó NB I
1 órája

Megérik a pénzüket – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik