A Mecsekből látszik Vidnoje

2008.06.05. 02:38
Címkék

szerződéskötést. Információ ink nem is tőle, hanem az orosz fővárosból származnak, ahol néhány napon belül közzéteszik a hírt.

A Szpartak edzője az elmúlt két idényben az európai kosárlabdázás egyik legsikeresebb szakembere, a szlovák Natália Hejková volt. Szerződése most lejárt, s – értelemszerűen – nem hoszszabbítják meg, jóllehet tavaly és az idén is mindent megnyert csapatával, amit csak lehetett: az orosz bajnokságot és az Euroligát is, kétszer-kétszer.

Rátgéber helyzete egyszerre irigylésre méltó és kockázatos. Irigylésre méltó, mert alighanem a létező legerősebb játékoskerettel valósíthatja meg szakmai álmait, és kockázatos, hiszen onnan, ahová a korábban Sopronban lényegesen szerényebb eredményeket produkáló Hejková asszony eljuttatta a vidnojei alakulatot, fölfelé már nem vezet út. A maximum az eddigi sikerek megismétlése lehet.

A Vidnojéban, Moszkva egyik, a Kremltől déli irányban 25 kilométerre fekvő városrészében, a domogyedovói repülőtértől nem messze működő Szpartak Moszkva Region otthona a négyezer nézőt befogadó Dvorec Szporta Vidnoje, vagyis a vidnojei Sportpalota. Nyilvánvalóan Rátgéber is ebben a kerületben fog lakni, akárcsak a klub játékosai, akiknek sofőr vezette autó jár, hogy el ne tévedjenek a világ egyik legnagyobb városában. Vélhetően az edzőnek sem kell majd sokat metróznia.

Legfrissebb hírek

Hosszú idő után nem borult a papírforma, kéz a kézben jutott fel a Vasas és a Honvéd – NB II-es idényértékelő

Labdarúgó NB II
5 perce

A Sky Sports is tényként kezeli Robbie Keane távozását

Labdarúgó NB I
26 perce

Flick: Mindig mondtam, hogy Guardiola a világ legjobb edzője

Spanyol labdarúgás
47 perce

Népsport: Kléber Gábor a játékosokkal szót értett

Népsport
47 perce

Nagy Miklós: Nehéz, de szép utat választottunk

Labdarúgó NB II
1 órája

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
1 órája

Új edzővel, és jó taktikával nyerte a Vértes Terep Maratont

Csupasport
1 órája

Villámgyors és látványos góllal büntette a kapushibát a vb-nyitányra hangoló Mexikó

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik