Küldetéstudat

Most eltekintenék a kispesti futballklub tulajdonosa, George F. Hemingway naplóírói munkásságának bővebb elemzésétől, inkább verbális magyarázatára fókuszálnék, mely szerint: „A meccset én nem tudom megnyerni.”

Ha valaki nem értesült volna a hírről: a Magyar Kupa döntőjének első mérkőzésén a George F. Hemingway által támogatott Bp. Honvéd a Bozsik-stadionban 7–0-ra kikapott a Debrecentől. Hogy ezután a visszavágó mérkőzésnek van-e értelme vagy sem, azt mindenkinek a fantáziájára bízom, hanem hogy a futballvezérek visszatérő szlogenje (Én nem tudok gólt rúgni; Én nem védhetem ki a tizenegyest; Én nem csúszhatok be...) a kapitális vereségek után miről árulkodik, már érdekesebb téma. Ugyebár Magyarországon a futballra pénzt áldozó emberek többsége rögvest úgy érzi, hogy befektetésének mértékével egyenes arányban nőhet a küldetéstudata: szerintük az is rózsaszín, ami amúgy szürke, mint a stadionkorzón az aszfaltcsík. Elvész a realitásérzék, ami azonban abban a pillanatban visszatér, amint a csapat nagyon kikap. Habár én George F. Hemingwayt speciel nem féltem attól, hogy a meccset – idővel – ne tudná megnyerni, a kispesti egyszemélyes mutatvány ugyanis tényleg róla szól: vitt már süteményt a csapatnak, az interneten csak úgy szórja a betűt, csapatindulót szerez, szigorú rendező, s néha bebekukkant az öltözőbe, úgyhogy innen már csak egy lépés egy jó taktikai vázlat elkészítése. Hozzáteszem, cseppet sem furcsa mindez, a magyar labdarúgásban sok mindent a szereplésvágy mozgat, ült már tulajdonos a kispadon szotyizgatva, másutt pedig lelkesített a hangosanbeszélőn bajnoki meccsen, és még annak is megvan a realitása, hogy egyszer az NB I-ben dresszbe, gatyába öltözve a pályán köszönthetünk mecénást.

Hanem egyszer jó lenne, ha valami olyasmi történne, hogy a befektető azt tenné, ami ebben a világban a legegyszerűbb: azt a pénzt, amit betesz, dupla haszonnal venné ki. Tetszenek tudni, eredményt érne el azáltal, hogy jó edzőt választ, és azokra bízza a csapat felépítését, összeállítását, akik valóban értenek hozzá, és persze tudná, hogy minden guruló forintnak olyan helye kell legyen, hogy azt a végelszámolásnál biztosan megtalálja. Amondó lennék tehát, hogy az a focivezér, aki sokat beszél (és pláne túl sokat ír...) sok mindenről, az valójában nem azzal foglalkozik, amivel neki kellene, és így reménytelenül igaz az is, amit a nagy vereség után mond: a meccset ő nem tudja megnyerni…