Ez volt az utolsó vizsga

2008.05.29. 00:41
Címkék

Szerdán nevezi meg Raymond Domenech, a francia válogatott szövetségi kapitánya a hét játékost, akit hazaküld a tignes-i edzőtáborból. A harminctagú keretet azután szűkíti le a szakvezető, hogy a válogatott lejátszotta kedd este az Ecuador elleni felkészülési mérkőzését, amelyet a bemutatkozó Bafetimbi Gomis két pazar góljával 2–0-ra a kékek nyertek meg.

Érdekesség, hogy a csapat következő két ellenfele is délamerikai, hiszen május 31-én Paraguayjal, június 3-án pedig Kolumbiával száll szembe az alakulat. A riválisokat, Domenech elmondása szerint, teljesen tudatosan választották: „Nem véletlenül szerveztük délamerikai együttesek ellen a találkozóinkat. A világ többi válogatottjához képest a földrész csapatai sokkal hatékonyabban használják ki a rivális hibáit, emellett gyorsan, lendületesen támadnak, így az összpontosítást kiválóan gyakorolhatjuk ezeken az összecsapásokon.”

A hoppon maradt hét futballistával Domenech személyes beszélgetés keretében közli döntését, mert – mint indokolt – a helyükben ő sem szeretné, ha mások jelenlétében kellene értesülnie a kellemetlen hírről. A csapaton belül ugyanakkor tabu témának számít a „feketelista”, amit Willy Sagnol így magyarázott: „Ha a témáról

nem beszélünk, annak oka csakis az egymás iránti tisztelet, vagyis az, hogy senki sem gondolja magát biztos utazónak.”

Legfrissebb hírek

Zachariassen a legek legje; Beszélgetés Szalai Gáborral

E-újság
23 perce

Európai kézilabdaligák: Farkas Johanna 11 gólt szerzett a Metzingenben

Kézilabda
36 perce

Gruber Zsombor megszerezte első gólját belga csapatában

Légiósok
45 perce

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
58 perce

Az Év sportolója – Vincze András publicisztikája

Atlétika
59 perce

Vasárnapi sportműsor: Kisvárda–FTC, DVSC–ZTE

Minden más foci
1 órája

Ligue 1: hátrányból nyert a PSG, a Lille Giroud góljával mentett pontot

Francia labdarúgás
1 órája

Serie A: a Venezia a Napoli ellen szerezte meg az első pontjait, a Roma őrzi veretlenségét

Olasz labdarúgás
1 órája