TATABÁNYA - KAPOSVÁR

Vágólapra másolva!
2008.05.26. 00:41
Címkék

16. perc: Kovácsevics ívelt a jobbösszekötő helyéről középre, a bemozduló Alves nyolc méterre a hazaiak kapujától mellel maga elé tette a labdát, majd Vámosi szorításában jobbal a léc alá lőtte.16. perc: Kovácsevics ívelt a jobbösszekötő helyéről középre, a bemozduló Alves nyolc méterre a hazaiak kapujától mellel maga elé tette a labdát, majd Vámosi szorításában jobbal a léc alá lőtte.

0–1

40. perc: Leandro Alveshez paszszolt, a brazil a tizenhatoson belül egy csel után a középen érkező Oláh elé gurított, aki 14 méterről jobbal laposan a jobb alsó sarokba lőtt.

0–2

46. perc: Rögtön a középkezdést követően Alves játszott össze Oláhval, aki a 16-oson belül elhúzta a labdát a kifutó Kurucz mellett, majd 12 méterről jobbal laposan az üresen maradó kapu közepébe lőtt.

0–3

55. perc: Alves cselezte be magát a 16-oson belülre, kissé kisodródott, ezért lövés helyett laposan középre adott, Leandro da Silva érkezett, és öt méterről jobbal, félmagasan a kapu bal oldalába lőtt.

0–4

70. perc: Almási futott el a jobb oldalon, középre adott, Németh Attila érkezett, és 15 méterről estében,

kapásból jobbal félmagasan a kapu bal oldalába lőtt.

1–4

82. perc: Nemanja Nikolics adott középre a 16-os bal sarkáról, a hosszú oldalon álló Alves középre fejelt Oláh elé, aki négy méterről jobbal a kapu közepébe emelt.

1–5

85. perc: Juan Pérez gurított vissza Ferenczi elé, aki kapásból jobbal laposan Milinte mellett a bal alsó sarokba lőtt.

2–5

91. perc: Alves passzolt a balösszekötő helyéről a hosszú oldalon érkező Nemanja Nikolics elé, aki 18 méterről futtából, jobbal laposan a kapu bal alsó sarkába lőtt.

2–6

Legfrissebb hírek

Szappanos Péter lett az őszi szezon legjobbja; Vörös Barna Zalaegerszegen köthet ki

E-újság
8 órája

Hegedű, kalapács, futball – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
8 órája

Szombati sportműsor: pályán a Liverpool, folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
8 órája

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább; Marokkó nem bírt Malival

Minden más foci
8 órája

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
8 órája

Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 17 lövést hárított

Kézilabda
9 órája

Röplabda: eseménydús éven van túl a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
10 órája

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
11 órája
Ezek is érdekelhetik