Nem mintha kárörvendők lennénk, de felemelő érzés volt látni, ahogy a lefújáskor elterültek a portugál játékosok a Sóstói Stadion gyepén. A vendégek sírtak csalódottságukban. Még hosszú percek múltán sem akarták elhinni, hogy 1–0-s vereséget szenvedtek a magyar U19-es válogatottól, hogy az esélytelenebbnek hitt hazaiak legyőzték őket – és így Németh Krisztiánék az Eb-selejtező elitkörének csoportgyőzteseként bejutottak a júliusi, csehországi nyolcas döntőbe.
Rengeteg nehézség akadályozta a munkát
Majd háromezer örömittas szurkoló köszöntötte vastapssal a nyertes csapatot, amelynek tagjai – a labdarúgóktól kezdve az orvosi stábig – lelkes indiánszökdelésbe fogtak a csalódott portugálok között. Madarat lehetett volna velük fogatni, mint ahogy az egymást boldogan ölelgető nézőkkel is, akik nem győztek betelni azzal, hogy végre egyszer a mieinket láthatják ünnepelni egy ki-ki mérkőzés után. Zengett-zúgott a „Szép volt, fiúk!”, és lobogtak a piros-fehér-zöld zászlók.
Az ember háta beleborsódzott.
„Ezek a srácok egytől egyig hősök lettek!” – nyugtázta kitörő
boldogsággal a bravúros diadalt a szövetségi edző, Sisa Tibor. Habár a szakember a mindent eldöntő összecsapás előtt hangsúlyozta, hogy nem szívesen sopánkodik a nehézségek miatt, az ünneplés pillanataiban már nem állta meg, hogy szóba ne hozza: „Győzelmünk
értékét növeli, hogy a színfalak mögött számtalan akadállyal kellett megküzdenünk. Aki velünk volt, tudja, miről beszélek…”
Bizony, az U19-es válogatottunk nem a legjobb előjelekkel készült az Eb-selejtezőre. A tatai edzőtáborban az orvosoké volt a főszerep: Szekeres Adrián a térdét fájlalta, Nikházi Márk és Szabó László sem volt egészséges, Kádár Tamást hiába vizsgálták, nem jöttek rá, mi baja – Korcsmár Zsolt pedig bokaszalag-sérülése miatt eleve nem csatlakozott a kerethez. Sőt Gosztonyi András rúgást kapott a lábára, Simon Ádám pedig a Ciprus elleni találkozón (2–1) a bokáját törte, ami a győzelem dacára megviselte a társukért aggódó ifjú labdarúgókat.
És ha már a bokáról esett szó: a csapat kapitánya, Koman Vladimir is ezt a testrészét fájlalta, immár négy hete. Nem csoda, hogy hosszúra nyúló kihagyását követően Tatán sokáig csak rehabilitációs edzéseket végzett, és a portugálok elleni meccsre is úgy kellett összedrótozni. Azt mondják: alig látott a fájdalomtól.
Ráadásul a sérüléshullámmal párhuzamosan (vagy annak éppen egyenes következményeként) rosszul kezdtük a selejtezősorozatot.
Litvánia ellen egy már-már megnyert mérkőzést adtunk döntetlenre (2–2), pedig az elitkör indulása előtt jól tudtuk: lehetséges, hogy a csoportgyőzelemhez nem elegendő veretlennek maradni – lehetőleg mindenkit le kell győzni. A továbbjutási reményeket a liverpooli támadó, Németh Krisztián tartotta életben, aki kétszer talált be a ciprusiak kapujába.
A vendégek a talajt és a bírót okolták
Ilyen előjelekkel vártuk tehát az addig százszázalékosan teljesítő portugálokat, akiknek elég lett volna a döntetlen is a csehországi fináléba jutáshoz. Bezzeg nekünk győznünk kellett – bármi áron.
„Támadááás!” – adta ennek megfelelően utasításul a mérkőzés második percében egy rekedtes férfihang, majd hogy a drukker nyomatékosítsa a mondanivalóját, nagyot tülkölt gázdudájával – a frászt hozva a körülötte ülökre. A mieink aztán becsülettel szót fogadtak a szurkolói intelemnek, persze szem előtt tartva a biztonságot.
„Úgy vettem észre, hogy a torna során fokozatosan javult a játékunk, mégsem rohanhattunk a portugálok ellen fejjel a falnak – árulta el a szövetségi edző. – Nem engedhettük, hogy az ellenfelünk kibontakozzon. Ezért is kezdtünk el már a pálya középső harmadában védekezni, nehogy lendületből hozzák ránk a labdát. Az utolsó húsz
percben túlzottan magunkra húztuk őket, hiába kiabáltam, hogy ne álljunk vissza, játékosaimat az eszük helyett már a szívük vitte, hogy tartsák az eredményt. Korábban sokat dicsértem ellenfelünk labdarúgóit és együttesük szervezettségét, de a látottak alapján jobban játszottunk, és teljesen megérdemelt győzelmet arattunk.”
A vendégek azonban nem így látták a mérkőzést. Eleinte harapófogóval sem lehetett volna belőlük nyilatkozatot kihúzni, aztán amikor kicsit beszédesebbé váltak, mindjárt panaszáradatba kezdtek. Azt mondták: pocsék volt a talaj állapota, ellenük fújt a német játékvezető – és megkockáztatjuk, még azt is nehezményezték, hogy a labdákat hazai levegővel pumpálták tele.
Holott a székesfehérvári gyepben semmi kivetnivaló nem akadt, és Babak Rafati bíró is inkább a magyar csapatot sújtotta, hiszen elnézte Németh Krisztián tizenhatoson belüli buktatását, és jóhiszeműen lest jelzett a támadó szabályos (de szerencsére nem egyetlen) góljánál. Hogy a játékvezető nem díjazta a vendégek teátrális reklamálását és toporzékolását, arról nem tehetünk. A meccs előtt még vidáman fütyörésző portugálok nehezen viselték, hogy nem engedjük őket játszani – és csak elvétve kerülnek a kapunk elé.
Pedig a lélektani teher éppen a mieink vállán nehezedett.
„Mivel idáig eljutottunk, a közvélemény, a szakma, szóval mindenki azt várta már tőlünk, hogy nyerjünk” – ismerte el Koman Vladimir, ám ne higgyék, hogy panasz gyanánt.
Pedig ilyenkor szoktak megremegni a térdek. Ezek a fiatalok a pályafutásuk során még nem nagyon szembesültek hasonlóan nagy téttel. Olyan helyzettel, amikor egy egész ország tőlük várja a dicsőséget. Sokkal tapasztaltabb és rutinosabb labdarúgók is öszszeroppantak már ekkora nyomás alatt.
„Sokat beszélgettünk a többiekkel erről, de bíztunk önmagunkban – adta meg a siker receptjét a Sampdoria légiósa. – Talán nem túlzok,
hogy mindent a kitartásunknak, a győzni akarásunknak köszönhetünk. Ha kellett, öszszeszorított fogakkal is küzdöttünk.”
Nem csupán a pályán, azon kívül is jó barátok
Közben a döntő gólt szerző Németh Krisztián és az utolsó pillanatokban fantasztikusat hárító Gulácsi Péter – mintha csak összebeszéltek volna – a csapategységet méltatta.
„Parádésan védekeztünk, a középpályások pedig rengeteget dolgoztak, erőn felül teljesítettek – gratulált társainak a Liverpool kapusa, majd Németh Krisztián próbált magyarázatot adni a sikerre. – Ez egy hosszú folyamat eredménye. Rengeteg edzőtábor és mérkőzés munkája, tapasztalata nyomán jutottunk el idáig. Szinte együtt nevelkedtünk, ismerjük egymást, jó barátok vagyunk nemcsak a pályán, hanem azon kívül is.”
Sisa Tibor ennél távolabbi összefüggésekre is rávilágít: köszöni a Magyar Labdarúgószövetség támogatását, és méltatja azt a kiválasztási folyamatot, illetve utánpótlásképzést, amelynek köszönhetően ezek a fiatalok elérték azt, amit. S ehhez még csak varázslat sem kellett, pedig a szövetségi edző a mérkőzés előtt Uri Gellert is szóba hozta. De ha már mi is emlegettük a kanálhajlítgató mentalistát, megjegyezzük: egy ilyen bravúros győzelem után kijár a fiataloknak némi kikapcsolódás.
Stílusosan: egy görbe este.
