Futballdömping.
Elég volt kisétálni vagy kerékpárra pattanni ahhoz, hogy a sportszerető váci polgárok kettős meccset láthassanak. Ehhez nem is kellett a drága emlékű Népstadionba indulniuk, elég volt a váci pályát célba venniük. Emitt, az edzőpályán a helyi ifi meccselt, odébb pedig a magyar válogatott készülődött. Nézték is mindkét találkozót néhány százan, ugyanattól a gondolattól vezérelve: vajon milyen jövő vár a fiatalokra? Valóban ez a legfontosabb kérdés a magyar válogatott háza táján: mire lehet képes az idegenként a magyar futballközegtől fényévekre élő holland szakember a mi lesajnált, sikerektől réges-régen elszokott labdarúgásunkkal? Alighanem Erwin Koeman is unhatja már az efféle felvetéseket, mert lesöpör minden negatívumot, ami az útjába kerül. Mondhatnánk: könynyű neki, az ő hazájában húszharmincezren nézik a bajnoki meccseket, modern stadionokban játszanak, a futball a szórakoztatóipar része, a holland válogatott pedig némi hullámvölgyet követően ismét meghatározó szerepet játszhat a kontinensviadalon.
Erwin Koeman ezúttal nem az Ajax űrállomásra emlékeztető stadionjában, az ArenA-ban ült le a kispadra, hanem Vácott egy kicsit rozsdás, kicsit bumfordi, kicsit magyaros ülőalkalmatosságra, hogy edzői pályafutása derekán új életet kezdjen.
És új életet leheljen belénk, magyarokba is.
Erwin Koeman ezen a nyugodt szerda délutánon pályára küldte első magyar válogatottját. A csapat amolyan „Lothar Matthäus–Várhidi Péter vegyes” volt, a két korszak játékosait gyúrta egybe a holland szakember, visszahozva Bodnár Lászlót, Dárdai Pált, Lőw Zsoltot s odatéve melléjük a legutóbbi széria alapembereit. A csapat szerkezete nem szerzett különösebb meglepetést, talán csak annyiban, hogy a négy védő közül három mindig hátul ragadt. Ha Bodnár László robogott el a jobb szélen, Bodor Boldizsár nem követte az akciót a bal oldalon, a két középső ember, Vanczák Vilmos és Juhász Roland pedig csak elvétve és felváltva merészkedett előre. A középpályán két védekező játékos szerepelt, Vadócz Krisztián és Dárdai Pál, aki nagyon is fontos láncszeme lehet a válogatottnak, tapasztalata, higgadtsága és játékintelligenciája elkelt volna az Európa-bajnoki selejtező mérkőzéseken is. A támadószekció változatlan maradt, Gera Zoltán, Hajnal Tamás, Huszti Szabolcs, no meg a feltolt ék, Priskin Tamás próbált a keményen védekező váci hátvédek mögé jutni, több-kevesebb sikerrel.
Erwin Koeman szinte végigreagálta az egész mérkőzést, hol ülve, hol állva integetett, mutatott és szólt a fiaihoz. Rendkívül nyugodt ember benyomását kelti, bár kíváncsiak lennénk az arcára mondjuk egy portugálok elleni sorsdöntő vb-selejtezőn. Akik együtt dolgoznak vele, vallják, mindenki gyorsan megkedvelte őt a környezetében. Tény, nincsenek sztárallűrjei, rendkívül közvetlen, bár a szurkolókat vélhetően csak akkor tudja maga mögé állítani, ha győz, újra és újra győz a váloga-
folytatás...
