Búcsú a fenegyerektől

„Kultúrát visz a pályára, s nem csak mert jó a frizurája.” A bő évtizedig a Nationalelf és a Bayern München ikonjának számító Oliver Kahn népszerűségéről talán enynyit: a Die Prinzen német popzenekar enyhén ironikus nótát is írt a kapusról.

Vita ne legyen, emberünk megérdemli az efféle megtiszteltetést, ahogy most, visszavonulásakor is minden ünneplés kijár neki.

Hatalmas egyéniség tényleg. Tehetséges, elszánt, megalkuvás nélkül küzdő, mindig a győzelemre törő harcos. Elismerjük. Komolyan.

Igazán kár, hogy valami botrányosan ellenszenves figura. Úgy tetszik, ez a német kapusok átka az utóbbi húszharminc évben. Vagy olyan színtelen-szagtalan iparosok, mint mondjuk Eike Immel, vagy olyan közveszélyes vademberek, mint Toni Schumacher (aki ugye a 1982-es vb-n leterítette a később kómába is esett francia Patrick Battistont) vagy épp Oliver Kahn.

A mindig sakálként ordító, érzelmeit egy pillanatra sem palástoló Kahn. Akit Harald Schmidt (Németország Fábry Sándora) egy majom hangjaival szinkronizált a tévéshow-jában. Akit ezután meg is dobáltak banánnal az ellendrukkerek. Aki 1999-ben előbb a dortmundi Heiko Herrlich fülét harapta meg kis híján, majd Stéphane Chapuisat irányába is eleresztett egy kungfurúgást – állítása szerint szándékosan tévesztett mindkét alkalommal, és bár néha elborult az agya, azért mindig tudta, hol a határ.

Más kérdés, hogy ha arról volt szó, nem habozott átlépni rajta – de nem öncélúan: általában akkor vetemedett ilyesmire, ha csapatát akarta felrázni. Nem törődött vele, ki mit gondol róla, csak a siker számított. Arról, hogy ez a mentalitás szerencsés vagy sem, lehet vitatkozni. Ugyanígy azon is, igazságos-e a sors.

Schumacher és Kahn ugyanis egyaránt elbukott a legnagyobb trófea, a világbajnoki cím kapujában – ráadásul mindketten hátukon vitték be övéiket a fináléba, hogy aztán iskolás hibát kövessenek el a vesztes döntőben.

Előbbi 1986-ban, az argentinok ellen szaladt alá Burruchaga beadásának, utóbbi pedig épp Ronaldo elé ejtette ki a labdát 2002-ben – aranyérembe kerülő baklövés volt mindkettő. Lehet, hogy ez csak véletlen. De az is lehet, hogy a cél mégsem szentesíti az eszközt.