Nyomás alatt versenyez jól

HEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITAHEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITA
2008.05.16. 23:33
Címkék

Talmácsi Gábor nagyon el szánt. Annak ellenére, hogy nem a kedvenc pályája következik, sőt egy év eleji nyilatkozatában azt mondta, ha tehetné, a Le Mans-i aszfaltcsíkot, úgy ahogy van, kihagyná a helyszínek közül, optimistán várja a hét végi Francia Nagydíjat.

Ha egészen őszinték akarunk lenni, nincs is más választása, mivel 29 pont a hátránya az összetett pontversenyben éllovas Simone Corsival szemben, úgyhogy ha valóra akarja váltani világbajnoki álmait, sürgősen el kell kezdenie a felzárkózást.

Ha lehet, már ezen a hétvégén.

Talmácsi csütörtökön megérkezett Le Mans-ba, ahol szokása szerint bejárta a pályát, amelyen eddig a tavalyi negyedik pozíció a legjobb eredménye.

„Próbálom elfelejteni, hogy valójában nem szeretem ezt a helyszínt, és azt mondogatom magamnak, hogy nagyon sok tapasztalatot szereztem itt, ami előnyt jelenthet a fiatalokkal szemben. A pálya ugyanis nagyon trükkös, rengeteg visszafordító van benne, ami akár még feküdhet is mostani motoromnak. Ezen a hétvégén ismét új geometriai beállítást kapok az Apriliához, jó lenne, ha már az első edzésen jól tudnék menni vele” – mondta Talmácsi, aki azt is elárulta, nagy rajta a nyomás 29 pontos hátrány miatt, de nem bánja, mert az extra terhelés általában extra teljesítményre készteti.

Ígéri, az első körtől kezdve a maximumra törekszik az RSA Apriliával. Csakúgy, mint mindig.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
6 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
6 órája

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
7 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
7 órája

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
7 órája

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
7 órája

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
8 órája