Három afrikai hiányzó

Vágólapra másolva!
2008.05.16. 23:33
Címkék

A jó hír: Genito, Benjamin és Gebro meghívója is befutott a Bozsik-stadionba.

A rossz hír: a három afrikai labdarúgó így aligha lehet ott a Debrecen elleni Magyar Kupadöntőben.

Merthogy a Magyar Labdarúgó-szövetségben ezúttal sem figyeltek eléggé: a közelgő finálé május 28-i első felvonása és június 4-i visszavágója közül az utóbbi éppen egybeesik a FIFA hivatalos játéknapjával. Azaz a Budapest Honvéd szakmai stábja hiába számítana a mozambiki Genito, az elefántcsontparti Angoua Brou Benjamin és a libériai George Gebro szolgálataira az év két legfontosabb mérkőzésén, könnyen lehet, hogy egyikük sem lesz ott a Magyar Kupa fináléjában.

A kispestiek tulajdonosa, George F. Hemingway mindenesetre dühöng, és a Bozsik-stadionban lévő irodájában már a megoldáson töri a fejét. Két lehetősége van: az egyik, hogy megpróbálja megértetni a labdarúgókkal, a finálé két mérkőzése fontosabb a 2010-es világbajnokság afrikai selejtezőinél, a másik pedig, hogy elintézi valahogy a kupadöntő második felvonásának előbbre hozását. Egyik sem lesz egyszerű... Hiszen aligha mondja le például az élete első felnőttválogatott mérkőzésére készülő Benjamin az elefántcsontparti találkozót, de Genito és Gebro sem valószínű, hogy egy esetleges visszautasítással kockáztatná jövőbeni esélyeit. Másfelől pedig belekukkantva a tavasz hátralévő versenynaptárába, a sűrű bajnoki hajrá, a közelgő válogatott meccsek miatt a június 4-i, szerdai napon kívül szinte nincs másik alkalmas időpont a Magyar Kupa visszavágójának lebonyolítására.

Supka Attila tehetetlen.

„Nagyon nem örülnék neki, ha hátránnyal futnánk neki a Magyar Kupa döntőjének – mondta a Honvéd vezetőedzője. – Az egyenlő esély elve itt felborulna, hiszen a Debrecennek Erwin Koeman meghívói miatt biztos, hogy nem kell lemondania legjobbjairól.”

Egy másik kellemetlen ügy: a múlt héten a csapat gyenge szereplése miatt száműzött Bárányos Zsolt továbbra is az NB IIIas csapat edzéseit kénytelen látogatni, s úgy tűnik, most sem nyílik meg előtte az első csapat öltözőajtaja.

Legfrissebb hírek

Úszás: A holland és a magyar felkészülési rendszer nagyon különböző – Szabó-Feltóthy Eszter

Úszás
2 perce

Egy év, 365 fotó: Hosszú elköszönt, Keane felbukkant, Jászapáti Európa tetején – ilyen volt 2025 januárja

Egyéb egyéni
45 perce

Rozsályi örömóda

Minden más foci
1 órája

Ganea apja szerint fiának azért kellett távoznia Újpestről, mert román – és nem azért, mert 37 meccsen egy gólt sem lőtt…

Labdarúgó NB I
1 órája

„Ha tudtuk volna, hogy ennyire jó, nem várunk idáig” – páros interjú Pekárik Eszterrel és Nacsa Gáborral

Képes Sport
1 órája

NBA: egy ponttal verte meg a Dallas Mavericks a Denver Nuggetset

Amerikai sportok
2 órája

A reméltnél lassabban gyógyul Tóth Balázs – az idén már nem játszhat

Légiósok
2 órája

Karácsony a palánkon túl

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik