Bojkottról szó sincs

Vágólapra másolva!
2008.05.16. 23:33
Címkék
Pistrui László, a Pick-Szeged férfi kézilabdacsapatát működtető Sante Kézilabda Kft. többségi tulajdonosa legalább olyan hévvel készül az MKB Veszprém elleni bajnoki döntő szombati, harmadik összecsapására, mint játékosai. S ebben a felfokozott idegállapotban figyelemre méltó következtetésekre jut.

De most maradjunk – egyelőre – a szurkolónál. Hogy egy rajongó agyában miféle istentől elrugaszkodott elméletek foganhatnak meg, arra a legjobb példa az alábbi pletyka, amelynek kitalálója természetesen ismeretlen. Szóval – állítólag – Szegeden meg vannak győződve arról, hogy a szövetség úgyis a Veszprémet „hozza ki” győztesnek a bajnokság végén, egy esetleges mindent eldöntő, ötödik összecsapásra a Pick már csak ificsapatát küldené el, mert nincs értelme a legjobbakkal elutazni az ország másik felébe, úgyis a bakonyiaknak „kell” nyerniük...

Hallotta ezt a pletykát? – kérdeztük a kézilabda kft.-t 51 százalékban tulajdonló milliárdostól.

Nem hallottam.

És mit szól hozzá?

Hivatalosan azt, hogy nincs „helyzet” Szegeden.

És nem hivatalosan?

Azt, hogy természetesen legjobbjainkkal vívjuk meg az esetleges ötödik összecsapást, senkit sem engedtünk haza május huszonharmadikára. Ilyen eszement ostobaság csak egy degenerált agyban születhet meg. Egész évben azért küzdöttünk, hogy bajnokok lehessünk. Különben győztünk már tavaly is Veszprémben, miért ne sikerülne most is?

Engedje meg, hogy tovább kukacoskodjak. Azért bizonyára létezik olyan vélekedés Szegeden, hogy a szövetség – hogy is fogalmazzak – nem önöket favorizálja.

Most erre mit mondjak? Fogalmazzunk visszafogottan: fel lehet fedezni olyan jeleket, amelyek alátámasztani látszanak ezt a vélekedést.

Éspedig?

Nézze, amikor mi vívtuk élethalál harcunkat a Bajnokok Ligájában, nem kaptunk könnyítést, tizennégy meccset kellett lezavarnunk szombat–szerda–szombat ritmusban olyan ellenfelekkel, mint a Barcelona, a Celje, a Gudme, továbbá kétszer-kétszer a Veszprém és a Dunaújváros. Amikor viszont a Veszprém bejutott a KEK-döntőbe, gyorsan egy hónaposra nyújtották a maximum ötmeccses bajnoki döntőt, hadd pihenjenek Pérezék... Hol van itt az egyenlő mérce? No és persze a Magyar Kupa döntőjét övező kutyakomédia. Miért volt szükség azokra a „példás” büntetésekre?

Mert botrányos volt az összecsapás.

Dehogy volt botrányos, a kézilabda – ugyebár – nem kisaszszonysport. Ha pedig nem az, akkor ilyesmi belefér. Mondok én magának valamit: egy külföldi üzleti partnerem velem együtt nézte meg a finálét. Persze egy kukkot sem tud magyarul, így a tévében hallottakat sem értette. Viszont a heroikus küzdelmet látva negyvenmillió forinttal beszállt a káeftébe. Olyan meccs után, amely miatt – jórészt minket – büntetett a szövetség...

Legfrissebb hírek

Úszás: A holland és a magyar felkészülési rendszer nagyon különböző – Szabó-Feltóthy Eszter

Úszás
2 perce

Egy év, 365 fotó: Hosszú elköszönt, Keane felbukkant, Jászapáti Európa tetején – ilyen volt 2025 januárja

Egyéb egyéni
45 perce

Rozsályi örömóda

Minden más foci
1 órája

Ganea apja szerint fiának azért kellett távoznia Újpestről, mert román – és nem azért, mert 37 meccsen egy gólt sem lőtt…

Labdarúgó NB I
1 órája

„Ha tudtuk volna, hogy ennyire jó, nem várunk idáig” – páros interjú Pekárik Eszterrel és Nacsa Gáborral

Képes Sport
1 órája

NBA: egy ponttal verte meg a Dallas Mavericks a Denver Nuggetset

Amerikai sportok
2 órája

A reméltnél lassabban gyógyul Tóth Balázs – az idén már nem játszhat

Légiósok
2 órája

Karácsony a palánkon túl

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik