24 ÓRA

Vágólapra másolva!
2008.05.15. 00:43
Címkék

Sadjo Haman válogatott Sadjo Haman válogatott

BUDAPEST. Sadjo Haman meghívást kapott a 2010-es világbajnoki selejtezőkre készülő kameruni válogatott keretébe. Az Újpest FC 24 esztendős afrikai hátvédje május 23-án utazik haza, csapata utolsó két bajnokiján már nem szerepel a lila-fehéreknél. Mivel a kameruni válogatott június 21-ig négy mérkőzést játszik, Sadjóra előreláthatólag egy hónapig nem számíthat az újpesti vezetőség.

Újabb hat rajtengedély

BUDAPEST. Rajtengedélyt adott a Magyar Labdarúgó-szövetség licencadó bizottsága a Haladás, a Pápa, a PMFC, a Kecskemét, a Szolnok és a Ferencváros 2008–2009-es élvonalbeli indulásához. A testület ugyanakkor elutasította a Gyirmót jelentkezését, és mivel a licenckiírás szerint másodfokon újabb bizonyítékot már nem lehet benyújtani, az NB II Nyugati csoportjában játszó klubnak nincs lehetősége a hiánypótlásra.

Elég volt a légióskodásból

BUDAPEST. Hazatért Németországból a Budapest Honvéd korábbi védője, Kovács Norbert. A játékos a német negyedosztályú Borussia 04 Fulda együttesénél légióskodott, ám hiába marasztalták, ő a hazatérés mellett döntött. Egyelőre nem tudja hol kezdi a nyári felkészülést, hiszen több magyar első és másodosztályú együttes is érdeklődik iránta.

Fogyóban a keret

PÁPA. Újabb két labdarúgó távozott a Lombard Pápa Termál FC-től. Budovinszky Krisztián és a szlovén Adem Kapic már két hete nem látogatja a csapat edzéseit, a napokban pedig Kerényi Norbert és a 32-szeres válogatott Horváth Ferenc is elköszönt. Az NB II Nyugati csoportjában szereplő klub vezetői az évadot követően tájékoztatják a közvéleményt a futballisták távozásának okáról.

Megbecsült kapitány

PÉCS. Megegyezett a PMFCPécs Plaza vezetősége és Lantos Levente. Az NB II Nyugati csoportjában szereplő klub 31 esztendős csapatkapitánya három évvel meghosszabbította a nyáron lejáró szerződését.

Folytatás a csehek ellen

BENIDORM. A magyar strandlabdarúgó-válogatott Svájctól kikapott (1–5) ugyan, mégis a nyolcaddöntőbe jutott a spanyolországi Benidormban zajló világbajnoki selejtezőn, ahol csütörtökön Csehország ellen lép pályára. A futballistákon kívül Herbály Péter FIFAjátékvezető is készülhet, ő a három csoportmérkőzés után a legjobb tizenhat mezőnyében újabb találkozón bíráskodhat.

Legfrissebb hírek

NS-jótékonyság: a kisvárdai futballisták Jézuskája járt a hajléktalanszállón

Labdarúgó NB I
2 perce

Szuzana Lazovics: Nincs időm főzni karácsonykor, a Kozármislenyt fogom elemezni

Kézilabda
5 perce

Az ETO a katalánok első ajánlatát nem fogadta el a csatárért – jöhet a folytatás

Labdarúgó NB I
19 perce

Elek Gábor a továbbjutás után: Semennyire sem vagyok elégedett!

Kézilabda
35 perce

A nőknél Eb-szereplés volt a csúcspont, a férfiaknál továbbra sincs BL

Minden más foci
57 perce

NHL: 79 gól a szünet előtt; élen a Colorado, befogták a Carolinát

Amerikai sportok
1 órája

Bacsa Péter: Jól indítottuk az olimpiai ciklust

Birkózás
2 órája

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
9 órája
Ezek is érdekelhetik