Két ponton múlott

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2008.05.13. 00:19
Címkék

Felemás érzésekkel zárhat tuk a budapesti olimpiai világselejtezőt. Remek verseny volt, a Körcsarnokban az is bebizonyosodott, pingpongszerető és korán kelő nép a magyar: szombaton és vasárnap már délelőtt tízkor, amikor az embernek leginkább még lustálkodni volna kedve, mintegy ezer ember biztatta az olimpiai kvótáért harcoló játékosokat. Épp csak…

De foglalkozzunk előbb az örömteli eseményekkel: a vasárnapi verseny csupa ilyennel indult. Jakab János úgy elverte az olimpiai negyedik cseh Petr Korbelt, mint jég a határt, kiharcolva a pekingi részvételt. „Alig akarom elhinni, hogy megvan a kvóta. Régóta bíztam benne, hogy ott leszek az olimpián, bár én eddig mindig a londoni játékokra gondoltam” – mosolygott a bravúros teljesítményt nyújtó Jakab, aki 1996 óta az első magyar férfi olimpikon a sportágban. A Lombard BVSC asztaliteniszezője a helyosztókat is sikerrel vette, végül a 10. helyen végzett, míg Zwickl Dániel és Pázsy Ferenc egy-egy szerencsétlen vereség miatt lemaradt a kvótáról.

A hölgyeknél Lovas Petra is megváltotta a pekingi repülőjegyet, míg a biztos egyéni induló Póta Georginának a legjobb három közé jutás volt a feladata. A Statisztika szőkesége jól kezdett: kölcsönütővel is simán legyőzte Tatjana Kosztrominát, a fehérorosz védőjátékost, így az elődöntőben Tie Ja-nával csaphatott össze – már a csapatkvótáért. Póta álomszerűen kezdett, végig bátran, erőteljesen, pontosan játszott az ötszörös vb-érmes hongkongi ellen, és már 3:2-re és 9–4-re vezetett, amikor szétesett a játéka. A hongkongi ráérzett erre, zsinórban hét pontot szerezve megnyerte a szettet, és a döntő felvonásban is ő volt előnyben. Póta – akit önbizalma mellett a végére a szerencse is elhagyott – öt mérkőzéslabdát hárított, de a hatodikkal már nem boldogult.

Ám nem volt sok ideje magába roskadni, hiszen a spanyol-kínai Shen Yan-fei elleni bronzmeccsen még javíthatott volna. De a spanyol gyors stílusa nem kedvezett neki, kissé már a tét is bénította, így simán kikapott, és csak negyedik lett. Hiába hozta a papírformát, hiába tett ki magáért, hiába játszott időnként csodálatosan, ezzel a spanyoloké lett a csapatkvóta – nem csoda, hogy rettenetesen el volt keseredve a vereség után, ami azt jelenti, az Európabajnok együttes csapat nem lesz ott Pekingben. Másik hét európai válogatott viszont igen…

Legfrissebb hírek

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók és a Sportdiplomáciai Főosztály

Tenisz
3 perce

Sallai Roland csapattársa lett a Bayern München hátvédje

Német labdarúgás
19 perce

Hosszabbításos győzelem a szlovákok ellen a Wörthi-tó-kupán

Jégkorong
31 perce

Zsinórban a 75. vereségét szenvedte el a Dunaújváros a férfi röpi Extraligában

Röplabda
45 perce

Milánó 2026: a sportolók faluját is meglátogatta az olimpiai láng

Téli olimpia 2026
58 perce

100 éve született Benedek Ferenc

Egyéb egyéni
1 órája

Tour de Hongrie: a versenyigazgató szerint jelentős különbség, hogy eggyel többször kell felmenni a pécsi emelkedőn

Kerékpár
1 órája

Miért választotta Redzic Damir a Salzburgot?

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik