A szünetben alighanem szólhatott valaki a játékosoknak, hogy adja a tévé a mecscset, és rajtuk mosolyog a fél ország, mert a folytatásban jóval eseménydúsabb mérkőzést láthattunk. Persze nem volt szó az ETO korábbi, szépen felépített játékáról, illetve a Honvéd mindent elsöprő lendületéről. Azonban a játékosok becsületére legyen mondva felismerték, hogy szurkolók előtt szerepelnek, akik azért jöttek, hogy szórakozzanak, s legalább újabb gólokat láthattunk. Csekély öröm: a kilátástalan futball mellé járt négy gól. Ha a szezon végén visszatekintenek csapatuk teljesítményére, Győrben és Kispesten is megállapíthatják: soha rosszabb idényt. Az ETO az élmezőnybe tornászta magát, a Honvéd pedig a kisebb-nagyobb botlások ellenére megint kupadöntőt játszhat. Ám az is igaz, hogy hiába a biztos anyagi háttér, a hazai szinten elfogadható költségvetés, ha a csapat és közönsége nincs egy hullámhosszon. Írhatnánk, hogy a második félidő izgalmas, fordulatos, feszültségekkel teli negyvenöt percet hozott, ami részben igaz is, csakhogy a meccs egésze óriási csalódást jelentett. Talán helyzetei alapján a Honvéd állt közelebb a győzelemhez, de ez az egy pont itt is, ott is a maximum ezért a gyenge futballért, amely a meccs nagy részében a vízállásjelentés izgalmaival vetekedett...
