Technikai gondok

Vágólapra másolva!
2008.05.11. 01:20
Címkék

A technikai sportban benne van a technikai hiba lehetősége – tudja ezt minden autóversenyző, ifjabb Tóth János és Tagai Róbert azonban a hétvége folyamán kétszer is kénytelen volt emlékeztetni magát az örök érvényű állításra. Nem elég, hogy az IRC-sorozat portugál viadalának második napján generátorhiba miatt a pálya szélére kényszerült a duó, a szuperraliszabály nyújtotta lehetőséget (vagyis hogy büntetéssel folytathatja a versenyt) sem tudta kihasználni. A szombati második gyorsaságin ugyanis eltört a kipufogó. „A szakasz egynegyedénél jártunk, amikor elkezdtek furcsa hangok jönni az autóból – mondta a Peugeot 207 S2000 pilótája. – A csapat azt mondta, menjünk vissza a szervizparkba, nehogy még nagyobb kár essen a kocsiban, esetleg kigyulladjon.” A portugál versenyt Luca Rossetti nyerte meg 45.8 másodperces előnnyel Jan Kopecky előtt, a magyar párossal együtt ők ketten is rajthoz állnak a június 27–28-án esedékes belga IRC-futamon.

Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
6 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
7 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
7 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
7 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
7 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
7 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik