Semmi sem tartja vissza

Vágólapra másolva!
2008.05.11. 01:20
Címkék
Felipe Massa megszerezte pályafutása 11. rajtelsőségét Isztambulban, ahol sorozatban harmadik győzelmére tör.

Felipe Massa zsinórban harmadszor indulhat az első rajtkockából Isztambulban, ahol a vártnál hűvösebb időjárás megtréfálta a mezőnyt és a hivatalos gumiszállítót. A Bridgestone belátta, hogy elrontotta az abroncsválasztást, hiszen amíg a tavaly augusztusban megrendezett, forró Török Nagydíjra megfelelő volt a kemény és közepesen kemény keverék, a mostani, alig húszfokos időben jobb lenne a lágyabb abroncs.

Ezek a keverékek ugyanis lassabban melegednek fel az ilyen gyors aszfaltcsíkon, s ez több csapatnak is súlyos gondot okozott az első két napon. A Ferrari szinte egyetlen gyengéje, hogy lassan melegíti fel a gumijait, ezért van nagyobb esélye ellene a vetélytársainak az időmérőkön, mint a versenyeken, ahol hosszú távon számítanak az autó képességei.

Mindent együttvéve a 16-18 fokos szombat délutánon fantasztikus teljesítmény volt Massától, hogy le tudta győzni a McLaren pilótáit, akik óriási lehetőséget szalasztottak el, hiszen megszerezhették volna a pole pozíciót. Heikki Kovalainen életében először így is az első rajtsorból várhatja a piros fények vasárnap délutáni kialvását, ami több mint hízelgő rá nézve a barcelonai balesete után (igaz, nem egyedi eset, hogy a nagy bukás után megtáltosodik egy versenyző, Robert Kubica a tavalyi kanadai balesetét követően Franciaországban és Nagy-Britanniában addigi legjobb teljesítményét nyújtotta).

Nála is gyorsabbnak tűnt Lewis Hamilton, aki azonban csapatával együtt elszámolta magát, és rossz típusú gumival tette meg legfontosabb köreit. Rajtelsőség helyett harmadik pozíció jutott neki, így nincs sok esélye arra, hogy a rajtnál megfogja Massát. Ha viszont az idő nem változik sokat, azaz hűvös marad, az első körökben, amíg a Ferrari gumijai fel nem hevülnek, lesz esélyük a mclareneseknek az első hely megszerzésére.

Kimi Räikkönen nemigen tudott beleszólni a pole-ért folyó csatába, így hacsak szenzációs rajttal fel nem jön a második vagy első helyre, ez is olyan versenye lesz, amelynek első perceiben bele kell törődnie, hogy alulmarad Massával szemben. Pontversenybeli első helye így sem forog veszélyben, elsődleges célja a dobogóra kerülés lehet.

A BMW-nek ezúttal nem megy, ha nem történik váratlan esemény, Robert Kubica és Nick Heidfeld a dobogó helyett csupán a többi pontszerző helyért csatázhat a Red Bull-Renaultkkal és Fernando Alonsóval.

4. TÖRÖK NAGYDÍJ, ISZTAMBUL 58 KÖR, 309.396 KM 14.00 ÓRA, TV: RTL KLUB

Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
6 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
7 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
7 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
7 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
7 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
7 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik