Nem a költözésre

Vágólapra másolva!
2008.05.11. 01:20
Címkék

„Az AFC Wimbledon szurkolóinak meggyőződése, hogy ez a klub viszi tovább az 1889-ben alapított Wimbledon Old Centrals szellemiségét, illetve azt az eszmét, amely 2002 májusáig életben tartotta a Wimbledon Football Clubot” – olvasható az első angol szurkolói futballcsapat, az AFC Wimbledon hivatalos honlapján. A klubot 2002-ben hozták létre, amikor üzletemberek egy csoportja a Wimbledon FC-t átköltöztette Milton Keynesbe, „hetven mérföldre történelmétől, hazájától és lakosságától”, ahogyan a portál fogalmazott. Az együttes első barátságos meccsét 4500an, első bajnokiját 2449-en látták a Sandhurst Town otthonában, ami azonnal nézőcsúcsot jelentett a Combined Counties League-ben. Innen a második szezonban jutott fel a csapat 42 győzelemmel, 4 döntetlennel, rekordot jelentő 130 ponttal, illetve 148-as gólkülönbséggel. A legutóbbi évadot az Isthmian League-ben, a hetedosztályban töltötte a gárda, a következőt viszont már eggyel feljebb, a hatodik vonalban kezdheti. Három osztállyal a Milton Keynes Dons alatt.

Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
4 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
5 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
5 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
6 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
6 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
6 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
6 órája
Ezek is érdekelhetik