Hátrább az agarakkal!

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2008.05.09. 02:44
Címkék
Fegyelmezettebb és erőszakosabb védekezésével, valamint gyorsabb és gólerősebb támadójátékának köszönhetően a Pick-Szeged ledolgozta hátrányát az MKB Veszprémmel szemben, és a bajnoki döntő összesítésében 1–1 az állás.

A csapatuk sikeréért egymás ellen akár ölre is menő szegediek és veszprémiek a rossz emlékű áprilisi MK-döntő óta hallgattak a határozott felkérésre: hátrább az agarakkal! A férfi kézilabdabajnoki döntőben – amely az egyik gárda harmadik győzelméig tart – az eddigi két összecsapáson a két klub hírnevéhez méltó, korrekt küzdelmet látott a közönség. Ez az állapot mármár idillinek mondható, ezért okkal elégedettek a rendre példás szigorral vigyázó MKSZvezetők, valamint a két klubot irányító pénz- és szakemberek. Nekik, miként a játékosoknak is, elemi érdekük, hogy a botrányokkal ne riasszák el, hanem a világszínvonalú produkciókkal inkább csábítsák a szurkolókat. A finálé keddi mérkőzésén (Pick-Szeged–MKB Veszprém 35–30) és a találkozót érintő, vitához hasonlító szegedi beszélgetések hangvételén még érződött, a hamu alatt tovább izzik a parázs. Ugyanakkor azt is ki lehetett venni az MKSZ és a klubok elnökeinek, főtisztviselőinek szavaiból, hogy mindannyian a korrekt játék, a tisztességes küzdelem felé igyekeznek terelni a bajnoki finálét. Pedig a döntő egyre izgalmasabb lesz, és bizonyosan megemeli a csatázók vérnyomását. Ha az elkövetkező összecsapások légköre csak anynyira lesz feszült, mint kedden Szegeden (2, illetve 5 büntető, valamint 16, illetve 22 perc kiállítás), kordában lehet tartani a hevesebb indulatokat is. Tegyük hozzá, ez nem csupán a bírók dolga, hanem egyaránt feladata az edzőknek, a kispadon ülőknek, de még a jobb érzésű szurkolók is hozzájárulhatnak a bajnoki párharc sportszerű folytatásához.

A döntő harmadik mérkőzését május 17-én (az MKB szombati mannheimi KEK-döntője után egy héttel) Veszprémben rendezik.

Legfrissebb hírek

A Szolnok 20 pontos hátrányból fordított, otthon is nyert a Paks ellen a férfi kosár NB I elődöntőjében

Kosárlabda
20 perce

Egy helyen változott a Barca kezdője, Simone Inzaghi nem módosított a visszavágóra

Bajnokok Ligája
27 perce

Magyar sportdiplomaták jártak Kárpátalján

Egyéb egyéni
36 perce

Kajak-kenu: orosz versenyzők is indulnak a szegedi vk-versenyen

Kajak-kenu
45 perce

Cassano: Akár BL-t nyer az Inter, akár nem, az idénye akkor is kudarc

Bajnokok Ligája
1 órája

Lemarad a klub-vb-ről a León, miután a CAS elutasította a fellebbezését

Minden más foci
1 órája

Már 30 ezer jegy gazdára talált a kupadöntőre

Labdarúgó NB I
2 órája

Bondár Anna főtáblás a római salakpályás mesterversenyen

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik