24 ÓRA

Vágólapra másolva!
2008.05.09. 02:44
Címkék

Hollandiából a Lokiba Hollandiából a Lokiba

DEBRECEN. Az újdonsült holland bajnok Dzsudzsák Balázs szabadságát tölti, a PSV befejezte az idényt. A középpályás nem sokáig lazíthat: a hónap végén Horvátország és Görögország ellen lép pályára a magyar válogatott, így a debreceni szurkolók a DVSC-TEVA edzésein újra a régi társai között láthatják a Loki korábbi játékosát.

Visszatérés a pályára

SIÓFOK. Újra edzésbe állt Lipcsei Roland. A siófoki labdarúgót novemberben vette őrizetbe a rendőrség drogterjesztés miatt – az edzésről vitték el. A középpályás hosszú kihagyás után a hét közepén viszszatért Siófokra, és újra együtt tréningezett társaival. Ebben az idényben a Siófok NB III-as együttesében játszik, és hogy a nyártól a felnőttcsapatnál veszik-e számításba, arról Aldo Dolcetti dönt.

Öt igazoltan hiányzó

TATABÁNYA. Öten hiányoztak a Tatabánya csütörtöki edzéséről. A Soproni Liga 15. helyén álló együttesből a két mexikói légiós, Jesus Flores és Juan Pérez sérülés miatt, három fiatal, Kovács István, Asztalos Dániel és Bazsika Norbert pedig az érettségi vizsgák miatt maradt távol. A Zalaegerszeg elleni hét végi bajnokin viszont már csaknem teljes lehet a létszám: vizsga nem lesz, és egyik mexikói játékos húzódása sem súlyos.

Gyógyul a REAC csatára

RÁKOSPALOTA. A jövő héten újra edzésbe állhat Nyerges Krisztián. A REAC csatára az Újpest elleni bajnokin szenvedett combizomsérülést, de miután a vártnál gyorsabban gyógyul, a jövő héten már elkezdhet kocogni és úszni. Tervei szerint a támadó a Siófok elleni bajnokin visszatérne a csapatba.

Felépült a kapus

PÁPA. Ismét edzésbe állt Szűcs Lajos, a Lombard Pápa Termál FC kapusa. A rutinos labdarúgó combizomhúzódás miatt két bajnokit kénytelen volt kihagyni, de csütörtökön ismét csapatával gyakorolt. Szűcs Lajos úgy tervezi, hogy a hét végén, az ESMTK ellen már újra ő őrzi a Lombard kapuját.

Legfrissebb hírek

Ismét Dejan Sztankovics a Crvena zvezda vezetőedzője

Minden más foci
5 perce

Kiesett a kenyai közönségkedvenc, Evans nagy meccset nyert Wade ellen a darts-vb-n

Egyéb egyéni
23 perce

Turisztikai vetélkedő gyerekeknek – fókuszban az Alföldi Kéktúra

Csupasport
29 perce

Zambia a ráadás során mentett pontot az Afrikai Nemzetek Kupája második mérkőzésén

Minden más foci
41 perce

Karriercsúcsot döntene hazánk első számú teniszezője – videó

Tenisz
1 órája

NB I: az MTK-nál már fél éve téma volt az edzőváltás

Labdarúgó NB I
1 órája

Néhány nap karácsonyi pihenő jön az osztrák ligában

Jégkorong
1 órája

Úszás: nemzetközi évbúcsúztató Győrben, hazai sikerekkel

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik