A 2004 nyarán újjászülető horvát válogatott új mestere, Zlatko Kranjcar a középpálya bal oldalára fia mellé némi meglepetésre a tapasztalatlan Marco Babicot állította – nem az ő felfedezettje, viszont nála lett alapember, hiszen Marko kilenc vb-selejtezőn játszhatott, s ennél többet egyetlen kroát játékos sem jegyezhetett!


Hősünket első két németországi idényében a Bundesligában mindössze hatszor vetette be Christoph Daum, hiszen Bernd Schneider és Zé Roberto voltak vetélytársai. 2002 jobb éve volt: tavasszal a BL-ben gólt rúgott a Juventusnak, majd ha csak pár másodpercre is, de ott lehetett a Real Madrid elleni BL-döntőn. Ősztől kvázi alapemberként 24 fellépésen segítette klubot a bajnokságban, de Európa a BL-sorozatban tanulta meg nevét, hiszen négy fontos góllal vitte előre a fekete-vörösöket (hármat a Haifának, egyet a Newcastle-nek lőtt). 2002 májusában a válogatottban is bemutatkozhatott, Pécsett, ám az ázsiai világbajnokságra még nem vitte magával Mirko Jozic szövetségi kapitány Mirko Rapaic és Davor Vugrinec miatt.

A válogatottban mintha nem is ugyanaz a játékos futott volna ki, alaptag volt a világbajnoki kvalifikációk alatt, hiszen erőtől duzzadóan, ötletesen futballozott, nem csak a támadásokat segítette, hanem részt kért a védekezésből is. A tornán a braziloknak kis híján gólt lőtt, a japánok ellen is ügyesen mozgott, de klubcsapatában ezek után sem számított alapembernek. Amikor 2007 nyarán lejárt szerződése a Bayerrel, távozott is, s a Real Betishez írt alá. Itt sem volt több szerencséje, hiszen sérülései miatt kétszer is hosszabb időre kidőlt, de kilenc Eb-selejtezőn így is bevethető állapotban volt.
97-98 | NK Osijek | 1 | 0 | - | - | ||||||||||||||||||
98-99 | NK Osijek | 2 | 0 | - | - | ||||||||||||||||||
99-00 | NK Osijek | 13 | 0 | - | - | ||||||||||||||||||
00-01 | Bayer Leverkusen | 3 | 0 | - | - | 4 | |||||||||||||||||
01-02 | Bayer Leverkusen II. | 13 | 2 | ||||||||||||||||||||
01-02 | Bayer Leverkusen | 3 | 0 | BL | 2 | 1 | |||||||||||||||||
02-03 | Bayer Leverkusen II. | 2 | 2 | ||||||||||||||||||||
02-03 | Bayer Leverkusen | 24 | 3 | BL | 8 | 4 | 3.91 | ||||||||||||||||
03-04 | Bayer Leverkusen | 32 | 6 | - | - | 3.47 | |||||||||||||||||
04-05 | Bayer Leverkusen | 29 | 0 | BL | 7 | 1 | 4.21 | ||||||||||||||||
05-06 | Bayer Leverkusen | 27 | 1 | UEFA | 2 | 0 | 4.04 | ||||||||||||||||
06-07 | Bayer Leverkusen | 25 | 2 | UEFA | 11 | 0 | 3.75 | ||||||||||||||||
07-08 | Real Betis | 9 | 0 | ||||||||||||||||||||
A táblázatban szereplő adatok sorrendben: év, csapat, mérkőzések száma, szerzett gólok száma, nemzetközi kuparészvétel, nemzetközi kupamérkőzések száma, nemzetközi és válogatott kupatalálkozón szerzett gólok száma/átlag az adott bajnokságban. | |||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik
