Ünneplés elhalasztva

MUNKÁCSY ANDRÁSMUNKÁCSY ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2008.04.28. 00:07
Címkék
Bár a Barcelona bukása után felcsillant a remény a Real Madrid előtt, hogy már a 34. fordulóban biztossá teheti bajnoki címét, a Villarreal keresztülhúzta a királyi gárda terveit: hiába Raúlék Athletic Bilbao elleni győzelme, a végső döntésre még legalább egy hetet várni kell a Primera Divisiónban.

Vasárnap este ünneplésre készültek Madridban.

A spanyol bajnokság éllovasa, a Real Madrid ugyanis az örök rivális Barcelona botlása miatt szombaton este egy lépéssel közelebb került a bajnoki címvédéshez. A királyiak Athletic Bilbao elleni győzelme mellett csupán arra lett volna szükség, hogy az üldöző Villarreal ne három ponttal távozzon Sevillából, ahol a Betisnél vendégeskedett.

Miután a Deportivo gond nélkül elintézte a több sebből vérző, legjobbjait pihentető katalánokat, a spanyol fővárosban megelőlegezték a „sárga tengeralattjáró” bukását is, és megkezdték a fiesta előkészületeit. Minthogy a „blancók” 31. alkalommal készültek ünnepelni, a jól bevált forgatókönyv szerint az eseménynek ismét a Cibeles tér adott volna otthont: a szökőkutat elkerítették, és már a legendássá váló kifutót is felépítették. A nevezetes építmény nemcsak a bajnokcsapat fogadására szolgált volna, hanem arra is, hogy a csapatkapitány Raúl ezen közelítse meg a tér névadójának szobrát, hogy egy szurkolói sálat akasszon az istennő nyakába.

Az azonban már a Bilbao elleni mérkőzés kezdőrúgása előtt biztossá vált, hogy hiábavaló volt minden biztonsági intézkedés a belvárosban, hiszen a Villarreal nagy küzdelemben legyőzte középmezőnybeli ellenfelét, így matematikailag továbbra is esélyes a Primera División-elsőségre. Igaz, Manuel Pellegrini fiai csak szerencséjüknek köszönhetik, hogy reményeik életben maradtak a hátralévő négy fordulóra, a Betis ugyanis a szünet után számos gólhelyzetet hagyott kihasználatlanul, míg a túloldalon egyetlen szerencsés lövés elég volt a sikerhez. Marcos Senna találata ugyanakkor hosszú ideig helyet követel magának a spanyol labdarúgás emlékezetes góljai között: a brazil majdnem a félpályáról emelt a kint álló Casto kapujába.

A csaknem kilencvenezer néző persze nem búsult a Sevillából érkező hírek hallatán, és bajnoknak kijáró fogadtatásban részesítette a királyi gárdát, amely nélkülözte ugyan az eltiltott Fabio Cannavarót és a sérüléséből hamarosan felépülő Ruud van Nistelrooyt, soraiban tudta azonban a legutóbb december elején pályára lépő Javier Saviolát.

A 26 éves argentin támadó meghálálta a lehetőséget Bernd Schuster vezetőedzőnek: nagy lelkesedéssel vetette bele magát a játékba, és Wesley Sneijdernek köszönhetően már az első negyedóra végén mattolta az amúgy remekül teljesítő Armandót. A bilbaói kapus előbb a holland középpályás kiugratása után kapura törő Raúl, majd a Sneijder sarkazása után ismétlő Robinho kísérletét hárította, és csak a harmadik lövésnél bizonyult tehetetlennek: Saviola a tizenhatoson belülről lőtt a hálóba.

Ám ahogy a Villarrealt fogadó Betis, a Bernabéuba látogató Athletic sem feltartott kézzel futott ki a mérkőzésre, a madridiakat többször is Iker Casillas mentette meg a góltól – az Európa-bajnokságra készülő kapus többek között Joseba Garmendia büntetőjét is védte.

Minthogy a végjátékban a frissen beálló Arjen Robben és Gonzalo Higuaín is betalált, a változatos, jó iramú mérkőzésen a Real nem tett mást, mint hozta a kötelezőt – egy hét múlva viszont már a bajnoki trófeát is elhozhatja Pamplonából.

Vasárnap este ismét ünneplésre készülnek Madridban.

Legfrissebb hírek

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
3 perce

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
24 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
28 perce

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
50 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
1 órája

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik