Lépéselőnyben a Dunaferr

SZENTIMREI TAMÁSSZENTIMREI TAMÁS
2008.04.26. 01:42
Címkék

Jobban kezdte a Dunaferr a baj noki bronzéremért folyó, az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc első mérkőzését, és már néhány perc alatt 5–1-re elhúzott. A sérülésektől tizedelt vendégek mestere, Nagy Károly rosszat sejtett, ezért a 8. percben időkéréssel próbálta rendbe szedni együttesét. A folytatásban magára talált a vendégcsapat, s a dunaújvárosiak támadási és védekezési hibáit kihasználva felzárkózott. A Dunaferrben azonban Törő Szabolcs, Nagy Kornél és Grebenár Gábor látványos gólokat lőtt, és újra négyre nőtt a különbség. A PLER azonban nem adta fel a harcot, a csereként beálló Székely Márton kapus bravúrjainak, valamint Balogh Zsolt és Lendvay Péter góljainak köszönhetően a szünetig ismét csökkentette hátrányát.

A második játékrészben tovább folytatódott a nagy rohanás, és a félidő derekáig úgy tűnt, szoros lesz a mérkőzés. Ekkor azonban Nagy Kornél és Miss Zoltán vette kezébe a karmesteri pálcát, sorozatban lőtt góljaik, valamint Stochl Richard kapus védései jóvoltából meglépett ellenfelétől a piros-fehér együttes, és a Dunaferr tíz perc alatt végleg eldöntötte az összecsapást (32–24). A hajrában már érdemi változás nem történt, felváltva estek a gólok. A dunaújvárosiak egyenletesebb teljesítményükkel és lendületes hajrájukkal lépéselőnybe kerültek a bronzéremért folyó csatában. A második mérkőzést május 1-jén rendezik.

Legfrissebb hírek

Fontos ember dőlt ki marokkói oldalon

Foci vb 2026
12 perce

Fazekas Imre a lányát megelőzve szerezte meg nyolcadik Magyar Ügető Derby-győzelmét

Egyéb egyéni
17 perce

A Milannál kapott munkát a DVSC korábbi vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
29 perce

Elkezdődött a Kanada–Marokkó mérkőzés

Foci vb 2026
40 perce

Szurkolói pillanatok

Foci vb 2026
46 perce

Vb 2026, nyolcaddöntő: Kanada–Marokkó 0–0

Foci vb 2026
50 perce

Vízilabda: az olaszok legyőzésével 7. az U18-as fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
56 perce

Koné is a helyszínen

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik