Nagytakarítás után

MUNKÁCSY ANDRÁSMUNKÁCSY ANDRÁS
2008.04.23. 00:49
Címkék

Amint előző számunkban be számoltunk róla, a Valencia közös megegyezéssel felbontotta Ronald Koeman vezetőedző szerződését – ám a Primera División 16. helyén álló együttes nem érte be a holland tréner menesztésével, így távozott Miguel Ángel Ruiz sportigazgató, José Mari Bakero és Toni Bruins pályaedző, valamint Antonio Fernández szakmai titkár is. A „nagytakarítás” után Salvador González Voro került az együttes élére, aki 2005 óta az első csapat érdekeit képviselte a klubnál. Segítője az eddigi kapusedző, José Manuel Ochotorena lett.

Voro, aki kilencszer szerepelt a spanyol válogatottban, s pályára lépett az 1994-es világbajnokságon is, a hivatalos megfogalmazás szerint „szabad kezet kap, hogy a keret mind a huszonöt játékosával számoljon”. E kitétel annak köszönhető, hogy a gárdát a negyedik helyről az alsóházba vezető Koeman korábban három futballistát is száműzött a legjobbak közül, most azonban David Albelda, Miguel Ángel Angulo és Santiago Canizares is visszatérhet a társakhoz.

Mindezt az új vezetőedző a kinevezését követő sajtótájékoztatón is megerősítette. „Ők ugyanúgy tagjai a keretnek, mint bárki a huszonötből, és lehetőséget kapnak, amint úgy ítélem meg, hogy megfelelő állapotban vannak. Igaz, négy hónapja nem játszottak tétmérkőzést, és nekünk hamarosan az életünkért kell küzdenünk” – utalt a szakember a Valenciát fenyegető kiesésre.

Bár a hét végi, Athletic Bilbao elleni vereség (1–5) után Koeman szabadnapot adott a labdarúgóknak, Albelda megjelent a kedd délelőtti önkéntes edzésen, ám Voro egyelőre nem beszélt vele. „Majd a napi munka során minden kiderül, hiszen először azt kell látnom, mire képes, milyen fizikai és lelkiállapotban van. Nem szeretném, ha egy sportszakmai döntést úgy értelmeznének, mint valamiféle politikát, mert e tekintetben szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba” – fogalmazott a szakember az első tréning után.

A korábban a Valenciát és a „Super Deport”, a kilencvenes évek La Coruna-i sikercsapatát is erősítő Voro megbízatása egyelőre az idény végéig szól, a Primera Divisiónból hátralévő öt mérkőzés után azonban nem lenne meglepő, ha a következő szezonra is ő készítené fel Fernando Morienteséket.

Nehéz feladat vár rá, hiszen a Valenciát mindössze két pont választja el a kieséstől, ugyanakkor – ha esetleg meghosszabbítják a szerződését – az ősszel a nemzetközi porondon is helyt kell állnia az együttessel, amely Király-kupa-győztesként az UEFA-kupában indul.

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vb: negyedik lett a vegyes csapatban a Dénes, Péni puskás páros

Egyéb egyéni
1 perce

„Óriási boldogsággal megyek majd Londonba” – Borbély András a PDC-vb-kijutásról

Egyéb egyéni
8 perce

Az Arsenal „segítheti” egyre közelebb a BL negatív rekordjához a Slaviát

Bajnokok Ligája
12 perce

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
26 perce

Vargáék a Real Madridot, Orbánék a Man. Cityt fogadják, Isztambulban lép pályára a Liverpool – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
34 perce

A jégkorong-vb főszponzora átértékeli szerepvállalását az oroszok visszaengedése esetén

Jégkorong
36 perce

Urblík József: Remélem, megmutathatom, mit tudok

Magyar válogatott
46 perce

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
1 órája