Menesztették Koemant

2008.04.22. 00:18
Címkék

Hiába a múlt heti Király-kupagyőzelem, Ronald Koeman vezetőedző továbbra sem érezhette biztosnak pozícióját a Valencia élén. A „denevérek” a hétvégén megsemmisítő vereséget szenvedtek az Athletic Bilbao otthonában (1–5), ráadásul mindöszsze két helyre állnak a kiesőzónától, így nem meglepő, hogy a klub vezetősége hétfőn délelőtt, majd délután is a holland tréner jövőjéről tárgyalt. Mint kiderült, a megbeszélésen nem is annyira az edzőváltás, mint inkább az új szakvezető személye volt a kérdés – felvetődött többek között a csapatot az ősszel két meccsen irányító Óscar Fernández, az ifjúsági együttesnél tevékenykedő argentin Mauricio Pellegrino és a korábbi valenciai védő, „Voro”, azaz Salvador González Marco neve is. Spanyol hírforrások szerint az elnökség választása utóbbira esett, így a szezon hátralévő öt mérkőzésén Voro ülhet le a kupagyőztes kispadjára.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Szekeres István, a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője

Egyéb egyéni
36 perce

Birkózás: Gellén Milán ötödik lett az U23-as vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Vívás: mindkét tőrcsapatunk hatodik lett a takamacui vk-viadalon

Egyéb egyéni
1 órája

Kiütés a második menetben, Dubois maradt a nehézsúlyú világbajnok

Ökölvívás
1 órája

Gulácsi Péternek üzentek a szurkolók a szombati bajnokin

Légiósok
1 órája

Megoperálták a hatalmasat ütköző Chelsea-kapust, a kórházból üzent

Angol labdarúgás
1 órája

Dénes Vilmos: Mindig fontos lesz nekem a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
1 órája

Sajátos keresztelő: Messiről növényfajt neveztek el Peruban!

Minden más foci
2 órája