A HÉT

2008.04.22. 00:18
Címkék

Pályaedzőként folytatja Pályaedzőként folytatja

DOROG. Lemondott Farkas László, a Dorogi FC játékosedzője. Az NB III Duna-csoportjában szereplő klub a tavaszi idényben négy vereség mellett csupán négy pontot gyűjtött, és közel került a kieséshez. Farkas László a jövőben pályaedzőként dolgozik tovább, míg utódjának a klub U19-es edzőjét, Haraszti Jánost nevezték ki.

San Marino a tét

TURA, GYIRMÓT. Folytatódnak a 6. UEFA Régió-kupa területi selejtezői, amelyen a hat NB III-as csoport válogatottjai vesznek részt. A két hármas csoport első helyezettjei mérkőznek egymással, amelynek győztese képviselheti hazánkat szeptemberben San Marinóban a Régió-kupa előselejtezőjében. A szerdai program: Tura, 17.00: Mátra– Alföld; Gyirmót, 13.00: Bakony–Duna.

Megszűnik a pálya

PÉCS. A hét végi, Szederkény elleni bajnokin lesz utoljára mérkőzés a Pécsi Tudományegyetem-PEAC pályáján. A Baranya megyei I. osztályban szereplő klub április 27-én búcsúzik az évtizedeken keresztül használt sportteleptől, amelynek helyén a közeljövőben koncertterem épül. A pécsi egyetemisták ezentúl a Verseny utcában, az egykori Matáv-pályán rendezik hazai mérkőzéseiket.

Újabb visszalépés

HÓDOSCSÉPÁNY. A Sáta után a Hódoscsépány is visszalépett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei II. osztály Északi csoportjának küzdelmeitől. A versenyszabályzat szerint a szövetség az utóbbi együttes eddig elért eredményeit törölte, és pont nélkül az utolsó előtti helyre sorolta. Az ellenfeleknél a lejátszott mérkőzések eredményei megmaradtak, illetve a továbbiakban a Hódoscsépány ellenfelei szabadnaposak, és a három pontot 3–0-s gólkülönbséggel kapják meg.

Viharos hétvége

BÉLAPÁTFALVA. Zivatar és villámlás miatt négy bajnoki is félbeszakadt a hétvégén Heves megyében. A Bélapátfalva–Füzesabony I. osztályú találkozó 29 percig tartott. A második vonalban a Tarnalelesz–Tarnaméra mérkőzés a 19., a Gyöngyössolymos–Gyöngyöstarján összecsapás a 45., míg az Andornaktálya–Detk találkozó a 60. percben ért véget.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Szekeres István, a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője

Egyéb egyéni
34 perce

Birkózás: Gellén Milán ötödik lett az U23-as vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Vívás: mindkét tőrcsapatunk hatodik lett a takamacui vk-viadalon

Egyéb egyéni
1 órája

Kiütés a második menetben, Dubois maradt a nehézsúlyú világbajnok

Ökölvívás
1 órája

Gulácsi Péternek üzentek a szurkolók a szombati bajnokin

Légiósok
1 órája

Megoperálták a hatalmasat ütköző Chelsea-kapust, a kórházból üzent

Angol labdarúgás
1 órája

Dénes Vilmos: Mindig fontos lesz nekem a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
1 órája

Sajátos keresztelő: Messiről növényfajt neveztek el Peruban!

Minden más foci
2 órája