A trónfosztás a céljuk

DONÁT TAMÁS, SIMON JÓZSEF, SZIRMAI GYÖRGYDONÁT TAMÁS, SIMON JÓZSEF, SZIRMAI GYÖRGY
2008.04.20. 00:54
Címkék
A férfi kézilabda Magyar Kupában a Szeged–Veszprém döntő nem lenne meglepetés, és az sem váltana ki nagy döbbenetet, ha otthonában a Pick venné át a trófeát. A kétnapos tornán esetleg a Dunaferr boríthatja fel a papírformát.

A végjátékról tavaly lemaradó szegedieknek – akik 38 millió forintot fizettek az MK négyes döntője idei rendezési jogáért – saját csarnokukban aligha kell nagyon megizzadniuk a szombati elődöntőben, hiszen az ezer sebből vérző PLERAirportnak legfeljebb az lehet a célja, hogy elkerülje a két számjegyű vereséget. Lele Ambrus, a Pick ügyvezető igazgatója és Vladan Matics edző a biztos továbbjutás mellett telt házat vár az elődöntőkre s a vasárnapi helyosztókra (a kétnapos bérlet ára 4000 forint). A tréner hozzátette, meglepetést szimatol, mert képesnek tartja a Dunaferrt a döntőbe jutásra. Újra főszerep juthat a Picksikerben Puljezevics Nenadnak, valamint a szegedi átlövőknek, akik közül Krivokapics Milorad hetek óta tartja szenzációs formáját.

A PLER-Airport trénere, Nagy Károly tisztességes helytállást ígért, ugyanakkor hozzáfűzte, hogy sérültjeik, félig gyógyult játékosaik névsora önmagáért beszél: Zsemberi Tamás (térdsérülés), Lékai Máté (térdműtét), Forgács Gyula (bokaműtét), Bakos György (izomhúzódás), Dobó Zsolt (izomhúzódás), Szabó Péter (térdsérülés).

Veszprém is kézilabdalázban ég, hiszen az egyesület újra olyan helyzetbe kerülhet, mint 1992-ben, 1993-ban és 1997ben, amikor három sorozatban (európai kupa, MK, bajnokság) is finálét játszott.

„Még nem jutottunk be az MK-döntőbe, de szeretnénk újra az élen végezni. Az újvárosiak egyre markánsabb, erőteljesebb kézilabdát játszanak, s a Pick elleni bajnoki elődöntőben is bizonyítottak” – mondta

Mocsai Lajos, az MKB mesteredzője, aki hangsúlyozta, a Veszprém megszakítás nélkül huszadszor szerepel a Magyar Kupa fináléjában.

Szegedi segítségre számít a Dunaferr, pontosabban a szegedi közönség támogatására.

„Zubai Gábor sérülése nem jött rendbe, a megműtött Bakos Dávidra és Szalafai Gáborra pedig már hosszabb ideje nem számíthatunk – tájékoztatott Kolics János, a Dunaferr edzője. – A fiatalok közül így

szombaton Putics Bence és a szlovák Matus Mino, a második játéknapon Ancsin Gábor és Hajdu Gábor juthat lehetőséghez.”

Legfrissebb hírek

A Konferencialiga-búcsú után egymás ellen próbál javítani a Debrecen és az ETO FC

Labdarúgó NB I
16 perce

Két londoni próbálkozás, két gól: Arsenal–Manchester City 2–0

Angol labdarúgás
51 perce

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
1 órája

Belga szélsővel erősített a BL-címvédő PSG

Francia labdarúgás
1 órája

Mac Allister visszatért, magyarjai nélkül ikszelt a Comóval a Liverpool

Angol labdarúgás
1 órája

A brutális könyöklés eredménye: a játékos arccsontja és szemüregfala eltört, a szemgolyója elmozdult

Labdarúgó NB I
1 órája

Elhunyt Roska János, a Népsport egykori munkatársa

Egyéb egyéni
2 órája

Csapó Miklós: Csakis pozitív emlékeket kötök a BVSC-s éveimhez

Vízilabda
2 órája