Itthon kezd a Veszprém

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2008.04.16. 00:23
Címkék
Az EHF központjában kisorsolták a férfikupák döntőinek pályaválasztóit. A KEK-ben az MKB Veszprém itthon kezd a Rhein-Neckar Löwen ellen. A BL-fináléban a Ciudad Real (Sterbik Árpád csapata) is otthon rajtol a Kiellel szemben.

A hazai mezőnyben a bajnoki cím visszaszerzésére és a Magyar Kupa-elsőség megőrzésére törekvő MKB Veszprém harmadik nagy célja a KEK-győzelem (legutóbb 1992-ben nyert KEK-et). Mocsai Lajos edző csapata a Steaua Bucuresti, a Kolding és a Schaffhausen legyőzésével verekedte be magát a fináléba. A végső párharcban a német Rhein-Neckar Löwen (a volt Kronau-Östringen) lesz a vetélytársa, amelynek irányító-átlövője a volt veszprémi Buday Dániel. A mannheimi gárda kiemelt volt, ezért csak a harmadik körben kapcsolódott be a KEK-küzdelmekbe, és a fináléig sorrendben a Partizan Beogradot, a Hammarbyt, a Magdeburgot és a Valladolidot verte meg.

„Nem vitás, hogy a sorozat két legjobb együttese került a döntőbe, és most ötven-ötven százalék az esélyük – vélekedett Buday Dániel. – A spanyolok elleni párharcunk volt a legnehezebb, hiszen otthon az első meccsen csak döntetlent értünk el, Valladolidban viszont nyertünk. Már az elején elhúztunk négy góllal, és a Valladolidból sokat kivett, hogy futott az eredmény után. A végét aztán nem is bírta erővel. Nálunk parádézott Henning Fritz kapus, valamint a tíz gólt szerző Mariusz Jurasik és a hét találatig jutó Karol Bielecki. Az első találkozón nem játszottam, de a visszavágón már kaptam lehetőséget Jurij Sevcov mestertől.”

A veszprémiek döntőbe kerülését Buday nem tartotta meglepetésnek, de azon csodálkozott, hogy az első, schaffhauseni találkozón úgy született döntetlen, hogy elfogyott az MKB tízgólos vezetése.

„Nagy előnye lesz a fináléban a Veszprémnek, hogy sokkal több ideje marad a felkészülésre, mint nekünk – folytatta Buday. – Rettentően feszes a Bundesliga-programunk, sorozatban játsszuk a rangadókat. Ezen a héten szerdán Grosswallstadtba megyünk, szombaton pedig a Magdeburgot fogadjuk. A bajnokságban a negyedik helyet céloztuk meg, ez jó esetben BL-indulási jogot érhet. Szóval a Veszprémmel egyelőre nem is foglalkozunk, de az biztos, hogy szeretnénk már az első meccsen nagyon jó eredményt elérni. Ez nem lehetetlen, mert idegenben olykor jobban szerepelünk, mint otthonunkban, a mannheimi SAPArenában.”

Legfrissebb hírek

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
17 perce

Videó: Jesse Marsch hollywoodi filmekbe illő beszédet mondott Los Angelesben

Foci vb 2026
36 perce

Női röplabda Extraliga: Megvan, mikor rajtol az új idény

Röplabda
40 perce

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
41 perce

Zico a brazilok kiesése esetén sem lenne szomorú

Foci vb 2026
45 perce

WNBA: Négyszeri hosszabbítás és 247 pont Washingtonban

Kosárlabda
58 perce

Vb 2026: a svédek világklasszisa, Duplantis 3–1-es győzelmet vár a franciák ellen

Foci vb 2026
1 órája

A dél-afrikaiak kapusa új világbajnoki rekorddal utazik haza

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik