Ádám előkelő hetedik helye

Sz. G.Sz. G.
2008.04.16. 00:23
Címkék

A lignanói Eb első napján, hétfőn oldalzárta után fejeződött be a női 48 kilósok versenye, amelyben kiesett a sérüléssel bajlódó címvédő, a spanyol Estefania Juan. Érdekesség, hogy a három aranynak három tulajdonosa lett: az összetettet a török olimpiai bajnok Nurcan Taylan nyerte meg, a szakítást az olasz Genny Caterina Pagliaro, a lökést a törökök junior Európa-bajnoka, Sibel Özkan. Utóbbi mutathatta be az utolsó gyakorlatot, és ha a 110 után kilöki a 111-et, az összetettben is őt ünnepelhették volna. Nem sikerült neki, így azonos eredménnyel, Taylannál 38 dekával nagyobb testsúlya miatt szorult hátrább.

Az 58 kilósok között szintén a testsúlykülönbség döntött: a háromszoros Európa-bajnok, legutóbb 2004-ben aranyérmes lengyel Aleksandra Klejnowska nyert 29 deka mínusznak köszönhetően, igaz, harmadik lökésgyakorlatát ki sem használta. Nagy Szilvia ugyanitt tizedik lett, sőt lökésben a dicséretes hetedik helyet érte el.

A keddi műsor végén az 56 kilós férfiak léptek porondra, köztük a kétéves eltiltásából visszatérő, háromszoros olimpiai bajnok török Halil Mutlu. Nos, nem sikerült a visszatérése, ugyanis a címvédő, szintén 269 kilóig jutó moldovai Igor Bour – hogy, hogy nem – könnyebb lévén megelőzte. Az utolsó lökésgyakorlatánál combsérülést szenvedő török így elszalasztotta tizedik Európabajnoki címét, a szakításban szerzett elsőségnek ő már nem tud örülni. A már hétfőn porondra lépő Ádám Róbert végül az igen előkelő hetedik helyen végzett, amely nemcsak jó versenyzésének, hanem szerencséjének is köszönhető: az A-csoportosok közül ugyanis ketten kiestek, egy emelő pedig visszalépett.

Eredmények a 18. oldalon

Legfrissebb hírek

A hónap utánpótlásedzője: Biros Péter az augusztusi díjazott

Utánpótlássport
14 perce

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
20 perce

Változnak a nemzetközi sportesemények szervezésének szabályai

Egyéb egyéni
48 perce

Combizomszakadás miatt megműtik Sallai Rolandot – NS-infó

Magyar válogatott
1 órája

Öten dőltek ki az angol válogatott keretéből

Angol labdarúgás
1 órája

Doktorics Áron elmondta, milyen tulajdonságokra volt szüksége ahhoz, hogy válogatott kerettag legyen

Magyar válogatott
1 órája

Nemzetek Ligája: kikerült az ukrán keretből az Utrecht gólerős centere

Minden más foci
1 órája

Két tinédzser is nagyszerű időt úszott az Ázsia-játékokon

Úszás
2 órája