Pótolhatatlan

2008.04.15. 00:45
Címkék

Vasárnap újabb nehéz feladat vár a Görbiczet nélkülöző csapatra.Vasárnap újabb nehéz feladat vár a Görbiczet nélkülöző csapatra.

A BL-elődöntőben Zvenyigorodban kell helytállnunk. Görbicz Anita hiányát nemcsak a játékban érezzük meg, hanem pszichésen is megvisel bennünket.

Pótolható Görbicz?

Legfeljebb helyettesíthető. Nem tudunk másik Görbiczet pályára küldeni. Keressük a megoldásokat. Az utóbbi hónapokban gyakran alkalmaztuk azt a taktikát, hogy nélküle kezdtünk, s ő csak később, netán csupán a második félidőben játszott.

Ki állhat a helyére?

Több variáció lehetséges, mert a Bradeanu, Hornyák, Tomori, Kovacsics belső négyesnek esetleg segíthet Vérten is. A felsoroltak forgatásával sikeres maradhat a Győr lerohanásokra épülő támadójátéka. Ezt láttuk vasárnap a Dunaferr ellen a döntőben.

Simán nyert a Győr.

Pedig igen elszánt volt az ellenfelünk. Jó erőben voltak a lányok, és elszántan harcoltak, ám a döntő elején rengeteg ziccert kihagytak. Aztán lehiggadtak, javult a védekezésük, és Pálinger a legszebb napjaira emlékeztetően védett. Több mint tízgólos volt az előnyünk, így a fiatalokat is pályára küldhettem.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK Budapest–Vasas FC az NB I-ben

Minden más foci
1 órája

A legszelídebb drog – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
1 órája

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
1 órája

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
1 órája

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, Spanyolországban fordított a Juventus az El-ben

Európa-liga
1 órája

Radnóti Dániel: Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy én kezdjek

Európa-liga
1 órája

Vívás: hét magyar a 64 között a férfi párbajtőrözők casablancai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
1 órája