Brazíliáért az ukránok ellen

K. K.K. K.
2008.04.15. 00:45
Címkék

Minden a Székelyudvarhelyen légióskodókon múlik. A román kispályás bajnokság alapszakaszát megnyerő csapat magyar futballistái is úgy készülnek, hogy az Ukrajna elleni vb-pótselejtező gyöngyösi visszavágója életük legfontosabb meccse lesz, hiszen a brazíliai vb-részvétel kiharcolása a sportág népszerűsítésében is segíthetne. Az Erdélyben profiskodó társulat – amelyből négyen, Tóth Szabolcs, Lódi Tamás, Gyurcsányi Zsolt és Madarász János egy az egyben a válogatott első sorának mezőnyjátékosai – az elmúlt hónapok nemzetközi mérkőzésein bizonyította, hogy képes felvenni a versenyt Európa legjobbjai ellen, ám a Magyarországon játszó kiegészítőemberek sokkal nehezebben veszik fel a válogatott találkozók ritmusát.

„Egy meccsről van szó, kutya kötelességünk »meghalni« a pályán – mondta Madarász János. – Nyilván cserélgetni kell, mert egy játékos nem bírja végigfutni a negyven percet, de én és a többi, Székelyudvarhelyen szereplő srác is kész a lehető legtöbb időt a parketten tölteni. A meccs eleje döntő lesz, mert ha korán találunk egy gólt, megszórhatjuk az ukránokat, de ha a vendégek jutnak vezetéshez, nagyon nehéz helyzetbe kerülünk. Úgy készülünk a 3–1-re elveszített első meccs miatt, hogy legalább három gólt kell lőnünk, hiszen Ukrajna támadójátéka gólveszélyes, bármikor betalálhat a rivális.”

Kozma Mihály szövetségi edző is amondó, a gyöngyösi mérkőzésen inkább a román klubjuknál is meghatározó magyar légiósokra kell bízni a döntést.

„A Székelyudvarhelyen játszók profi körülmények között edződnek – mondta a kapitány. – A selejtezőcsoport meccsei során huszonnégyből huszonegy gólt a román bajnokságban futballozók szereztek, és most is bízom bennük, na meg a továbbjutásban…”

MAGYARORSZÁG–UKRAJNA Gyöngyös, 19 óra Az első meccs eredménye: 1–3

Legfrissebb hírek

Baráth Péter: Ott folytattam, ahol a sérülésem előtt abbahagytam

Légiósok
9 perce

Vitorlázás: ezüstérmes az U17-es Nacra15 Eb-n a Litkey testvérpár

Utánpótlássport
24 perce

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
43 perce

Videó: Szappanos Péter hatalmas védése kellett a ráadásban az Újpest győzelméhez

Labdarúgó NB I
1 órája

Mildner Nimród és Tamás Rebeka a legjobb ötben zárt az ifjúsági olimpián

Egyéb egyéni
1 órája

Danyi Gábor nem volt elégedett az FTC–Győr rangadó színvonalával

Kézilabda
1 órája

Száguld a DAC: még nem volt ilyen jó rajt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
1 órája

Légiósok: kirúgták Bárány Donáték edzőjét

Légiósok
1 órája