Nehezen bírta a várakozást

2008.04.11. 00:18
Címkék

Bár a legtöbbször talán a „Viva Ronaldo” kezdetű dal szólalt meg az Old Traffordon, Sir Alex Fergusont mégsem hatotta meg a közönség akarata, a menedzser az Arsenal elleni bajnoki mérkőzésre gondolva inkább pihentette a villámgyors portugált. A sokáig sérüléssel bajlódó Gary Neville viszont lehetőséget kapott: az Old Trafford közönsége felállva éltette a 33 éves hátvédet, aki tavaly március óta nem lépett pályára tétmérkőzésen. A 99. BL-meccsén szereplő játékos ráadásul a csapatkapitányi karszalagot is (újra) magára ölthette.

Hogyan bírta a hoszszú várakozást?

Nagyon nehezen. A rajongók folyamatosan kérdezgették, mikor játszom újra, de sajnos az eredeti súlyos sérülés mellett több kisebb probléma is hátráltatott. Mindvégig éreztem a drukkerek szeretetét, és ez szerda este sem volt másképpen, nagyszerű fogadtatásban részesültem.

Még hat forduló van hátra a bajnokságból és legalább két mérkőzés a Bajnokok Ligájából – milyen szerepet játszik majd az idény további részében?

Nagyjából ugyanott folytathatom, ahol az előző évben abbahagytam. Tavaly éppen a bajnoki hajrá és a BL-negyeddöntő előtt dőltem ki a sorból, úgyhogy remélem, a következő hetekben már a csapat segítségére lehetek.

A Barcelona igen kemény ellenfélnek ígérkezik. Mit vár az elődöntőtől?

Az Old Traffordhoz hasonlóan Barcelonában is nagy a pálya, amit a katalánok ki is használnak, hiszen próbálják minél inkább széthúzni a játékot, és tartani a labdát. Két jó felfogásban futballozó, támadó szellemű együttes csap majd össze, ezért úgy gondolom, minden futballszerető ember várja már ezt a párharcot.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC a Viktoria Plzent fogadja az El-ben

Minden más foci
4 órája

Fradi: vissza Európába; Márton Gábor 60 éves

E-újság
4 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond a spanyol álomcsapatban

Kézilabda
4 órája

Női kosárlabda Euroliga: Lelik tizenhárom, Takács-Kiss tizenkét pontot dobott

Kosárlabda
5 órája

Múlhatatlan ellenszenv – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
5 órája

Rossz hír a cseheknek – Borsos László jegyzete

Európa-liga
5 órája

Varga Barnabás visszatért, de kikapott az AEK a Sahtartól

Bajnokok Ligája
5 órája

Villa-gála a Fener ellen, a Bodö a BVB-t is elkapta, drámai meccsen nyert a Betis – szerdai BL-eredmények

Bajnokok Ligája
5 órája