Már a következő idényre erősítenek

S. G.S. G.
2008.04.10. 01:58
Címkék

Óriási népvándorlás volt Angyalföldön az elmúlt években, ráadásul az edzők is egymásnak adták a kilincset. A Vasas NB I-ből történő kizárása óta dolgozott trénerként a Fáy utcában Tamási Zsolt, Egervári Sándor, Pintér Attila és most Mészöly Géza. A játékoskeret rendszerint épp az aktuális szakvezető kívánsága szerint állt össze, ám hiába – az eredmények újra és újra elmaradtak. Nem csoda, hogy most szurkoló és vezető egyaránt állandóságra törekszik. Vancsa Miklós, a Vasas ügyvezetője is ennek a szellemében beszélt a jövőről.

„Sajnos ebben a szezonban már nem lehetnek vérmes reményeink, éppen ezért a jövővel kell foglalkoznunk. Meggyőződésem, a jelenlegi játékoskeret jóval többre hivatott, ám tudjuk, még ha lehetőségeink korlátozottak is, erősítésre van szükség. Úgy gondolom, minden csapatrészbe egy-egy meghatározó futballistát kell szerződtetnünk, s akkor bizakodva tekinthetünk a következő szezon elé. Vannak elképzeléseink, de nevekkel nem szeretnék dobálózni...”

Információink szerint felvetődött Kenesei Krisztián visszaigazolása, téma lehet Kabát Péter szerződtetése. Ami biztosnak tűnik: a jövő héten egy szlovén támadó középpályás, a Mariborban futballozó Milan Rakic érkezik az Illovszky Rudolf Stadionba, s ha jó benyomást tesz a szakmai stábra, ő lehet az első új játékos. Mészöly Gézának egyébként a nyáron lejár a szerződése, s a tulajdonosok döntenek a hogyan továbbról.

Legfrissebb hírek

Videó: brutálisan letarolta ellenfelét a kapus, félbeszakadt a mérkőzés

Spanyol labdarúgás
7 perce

Elkezdődött a férfi kézilabda-válogatott új korszaka

Kézilabda
1 órája

Menesztették az Udinese vezetőedzőjét a Roma elleni zakó után

Olasz labdarúgás
1 órája

Fordított a DVTK ellen, és az NB II-es tabella élére ugrott a Kecskemét

Labdarúgó NB II
1 órája

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
1 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
1 órája

Emil Nielsen tagadta a távozásáról szóló pletykákat

Kézilabda
2 órája

Nagy Benedek lelkének jót tesz, hogy klubjában érzi a bizalmat, ebből a válogatott is profitálhat

Kézilabda
2 órája