Lépéselőnyben a Szeged

SIMON JÓZSEF, THÉKES ISTVÁNSIMON JÓZSEF, THÉKES ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2008.04.10. 01:58
Címkék
Megszenvedett a kötelezőnek látszó győzelemért a Pick-Szeged, de jobb hajrájával felőrölte a sok ziccert hibázó Dunaferrt.

A szegediek azt tervezték, hogy a három győzelemig tartó bajnoki elődöntő harmadik mérkőzésén kiharcolják a fináléba jutást, ám a Dunaferr keresztülhúzta számításukat. A dunaújvárosiak megnyerték a második találkozót, vagyis összesítésben egyenlítettek, és ezután biztos volt, hogy legalább négy csatát vív a két élgárda.

A szerdai szegedi összecsapás előtt még mindkét együttes öltözője környékén beszédtéma volt az újvárosiak legutóbbi diadala, merthogy a körülményeiről továbbra is megoszlottak a vélemények. Az új csata, a friss motiváció persze elhalványította a régi események emlékét, mindenkinek fontosabb volt a harmadik mérkőzés.

A szegedieknél újra a térdsérüléséből felépülő Puljezevics Nenad volt a kezdő kapus, a Dunaferrben ugyanakkor nem léphetett pályára a térdsérüléssel bajlódó Rosta Miklós, a védelem egyik oszlopa. Rettentően erős iramot diktált a Pick (3–1), azonban a vendégek alkalmazkodtak, sőt lerohanásaik rendre eredményesek voltak. Tóth József fejsérülés miatt hamar kivált a játékból, ám Zubai Gábor pompásan helyettesítette őt. Az elején Törő Szabolcs biztosan lőtte a büntetőket, de a folytatásban sokat hibázott. A vendégeknél Zubai és Nagy Kornél is kitűnő napot fogott ki, valamint Grebenár Gáborral is elégedett lehetett Kolics János edző. Mikler Roland is remekelt, Puljezevicset pedig le is hívta Vladan Matics (7–11).

A szegediek igyekeztek rendezni védekezésüket, támadásban pedig a névnapját ünneplő Milorad Krivokapics szórta a gólokat (12–12). A Szeged többször megmutatta, hogy rutinosabb, nagyobb tudású gárda, ám a hétmétereseket hibázó dunaújvárosiak hallatlanul lelkesen próbálták legyőzni esélyesebb vetélytársukat (14–17). Nagyot lendített a hazaiak játékán, hogy a szenzációs Krivokapics mellett a többi belső ember is igyekezett pontosabban és erősebben célozni. Bajusz Sándor lélektanilag fontos gólokat lőtt (20–19), ettől kezdve érvényesült a szegediek nagyobb rutinja és tudása. Remek cserékkel frissített a Pick, miközben a többre hivatott Dunaferrnek elfogyott az ereje. A hajrá 24–21-nél kezdődött, és Krivokapics találatai megpecsételték a vendégek sorsát. A Dunaferr is emelt fővel hagyhatta el a pályát, és ha vasárnap hasonlóan küzd, egyenlíthet összesítésben.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
1 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
2 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
2 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
2 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
2 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik