24 ÓRA

2008.04.09. 00:16
Címkék

Totti biztosan nem játszikTotti biztosan nem játszik

OLASZORSZÁG. Biztossá vált, hogy Francesco Totti kihagyja a szerdai Manchester United– Roma Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóját. Az olasz támadó a párharc első mérkőzésén is hiányzott sérülése miatt, és mivel állapota nem javult a remélt ütemben, nem vehet részt az angliai összecsapáson sem.

Megvan az új edző HOLLANDIA. Gertjan Verbeek, a Heerenveen vezetőedzője veszi át a nyártól a válogatottnál munkába álló Bert van Marwijk munkáját a Feyenoordnál. A 45 éves szakember hároméves szerződést írt alá a rotterdami klubbal.

Ince visszatérne OLASZORSZÁG. Paul Ince, az Internazionale korábbi angol válogatott középpályása elárulta, hogy öt-hat éven belül szívesen leülne az olasz csapat kispadjára. A 40 éves szakember jelenleg az angol negyedosztályban szereplő Milton Keynes Donsnál edzősködik.

Nedvedet kiengedték OLASZORSZÁG. Nem súlyos Pavel Nedved fejsérülése, ezért a Juventus cseh válogatott középpályását kiengedték a kórházból. A 35 éves játékost a vasárnap esti, Palermo elleni bajnoki első félidejében kellett lecserélni, és mentővel elszállítani, miután összefejelt Roberto Guanával, az ellenfél középpályásával.

Pert nyert Materazzi ANGLIA. Pert nyert Marco Materrazi az angol Express Newspapers kiadó ellen a Daily Mailben megjelent igaztalan cikk miatt. Az újság azt állította, hogy Zinedine Zidane azért fejelte mellbe az olasz védőt, mert rasszista beszólásokkal inzultálta a francia futballistát a 2006-os vb-döntő során. A médium elismerte hibáját, és kifizeti a Materazzinak okozott anyagi károkat.

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Kialakult bennem a kép arról, mi várhat ránk csütörtökön este

Európa-liga
8 perce

100 éves a Fiorentina 4. rész: az Oroszlánkirály lila birodalma

Képes Sport
16 perce

Grúziai szupertornán vesz részt a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
35 perce

Az ETO a favorit a román női kézibajnokság sztárjának megszerzésében – sajtóhír

Kézilabda
36 perce

Két holland és egy kínai aranyérem a pályakerékpáros vb nyitó napján

Kerékpár
55 perce

Rédecsi Máté hetedik lett gyorstüzelő pisztolyban a sportlövő-vk-n

Egyéb egyéni
59 perce

Tóth Balázs: Pályafutásom egyik legjobb teljesítménye volt

Légiósok
1 órája

Férfi röplabda Extraliga: megragadná a lehetőséget a MEAFC

Röplabda
1 órája